Hirdetés

Hirdetés

A szakértő szerint gyönyörű a Balaton

Minden nemzetközi határértéket megszégyenítő módon tiszta a tó. És a vízszint is magas. És a mezőgazdaságtól sem kell félni. Mi jöhet még?

Szeretjük azokat a szakértőket, akik nemcsak számokban meg statisztikai adatokban tudják kifejezni magukat, de tényleg lelkesednek a szakterületükért. G. Tóth László, a Balatoni Limnológiai Intézet vezetője mindenképp közéjük tartozik. Hát milyen gyakran tudunk belefutni ilyen lelkes nyilatkozatokba?

"Kiváló a Balaton vízminősége, egyszerűen gyönyörű!".

Hogy számokra is lefordítsuk ezt a kijelentést: a nemzetközi ajánlások szerint akkor alkalmas egy víz fürdőzésre, ha egy literben 75 milligrammnál nem nagyobb a klorofilltartalom. Ehhez képest most a Balatonban 6-18 milligrammról beszélünk.

G. Tóth László az Inforádiónak azt is elmondta, hogy a magas vízszint ellenére nagyon jó a tó minősége, majd ismét hangsúlyozta a korábban már felvetett problémát: annyira tiszta a Balaton, hogy nem lesz elég tápanyag, és így a halak kevesebb táplálékhoz jutnak majd. Az élővilágnak ugyanis szüksége van algára, és ha az alga túl kevés a tóban, akkor előfordulhat, hogy nem lesz elég táplálék, így végső soron a horgászoknak sem jut majd elég hal. Ami azt jelenti, hogy a strandokon több hekk lesz, mint fogas (persze ez eleve így van).

Az mindenesetre jó hír, hogy a mezőgazdasági munkák nem rontanak majd a vízminőségen, a környéken ugyanis 20-30 éve nincs intenzív mezőgazdálkodás, így nem folynak majd mindenféle vegyszerek a Balatonba.

Szóval: sok, tiszta víz vár minket a tóban. Ez azért nem olyan rossz hír.

Forrás: http://ilovebalaton.hu

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.