Súlyos baleset történt a Fejér megyei Sárosdon, ahol egy mezőgazdasági vontatóval ütközött az intercity.
Sárosd vasútállomás melletti vasútátjáróba feltételezhetően a piros jelzést figyelmen kívül hagyó mezőgazdasági vontató haladt át délután öt óra környékén. A Dombóvár felé haladó intercity gyorsvonat nagy sebességgel érkezett, és magával sodorta a traktort, ami azonnal kigyulladt, és lángra lobbantotta a villanymozdonyt is. A hatalmas tűz kíséretében hatszáz méteren keresztül tolta maga előtt a szerelvény a traktort, át a sárosdi vasútállomás kettes vágányán. Az utazóközönség döbbenten nézte végig a tragédiát.
A Fehérvár24 helyi tudósítójának könnyeivel küszködve mondta egy idősebb úr, hogy egy 25 éves srác, a volt munkatársa ült a traktorban, aki a helyszínen életét vesztett. A nyilatkozó férfi szemtanúja volt a szörnyű esetnek, ahol látta elveszni fiatal kollégáját.
A tűz oltása cikkünk megjelenésekor is folyik. A vonatszerelvény első kocsija is megrongálódott. A vonaton többen is megsérültek, akiket a kivonuló mentők látnak el a helyszínen.
Legfrisebb információnk szerint ugyan kivonultak a mentők, de csak a mozdonyvezetője sérült. Az utasok között nem történt sérülés.
Forrás:http://fehervar.hir24.hu
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
10 hét 6 nap
2 év 4 hét
3 év 13 hét
3 év 14 hét
7 év 26 hét
8 év 7 hét
8 év 16 hét
8 év 16 hét
5 év 22 hét
8 év 19 hét