Hirdetés

Hirdetés

Vidékre jár a lélek megnyugodni

A Nyírségi települések az utóbbi években gyökeres átalakuláson mentek keresztül, a vidék egyre inkább válságos helyzetbe került. A térség természeti adottságaira, kulturális, építészeti és történelmi értékeire, valamint a magyaros vendégszeretetre alapozva a HOCS Egyesület egy olyan turisztikai – kulturális portált hozott létre, mely felkarolja ezeket a kis településeket, hogy lehetőséget biztosítson nekik a fejlődésre. Hangsúlyosabb megjelenést kapnak, hogy élni tudjanak a hazai turizmus kiaknázatlan lehetőségeivel, hiszen az uniós csatlakozással még inkább felértékelődik és fontossá válik a falusi turizmus szerepe.
A haza trendek is azt mutatják, hogy a lakosság egyre nagyobb része használja az internetet, mint forrást, mielőtt útnak indulna, onnan szerez információt a meglátogatandó településekről, online kíván szállást foglalni, vagy tájékozódik a látnivalók és rendezvények, programok elérhetőségéről, nyitva tartásról, jegyárakról, stb.
Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott támogatásból megvalósult beruházás célja, hogy a turisztikai portálon keresztül az adott régiót felkereső turistának közvetlen módon lehetősége legyen a komplett nyaralását vagy kirándulását megszervezni, összegyűjteni a látnivalókat, melyeket meg szeretne nézni, lefoglalni a szállását, tájékozódni a programokról, fesztiválokról, vagy előre megkeresni azokat a szolgáltatásokat, melyeket igénybe szeretne venni az adott térségben.

Látogasson el portálunkra, és Legyen Vendég Nálunk!

vendegnalunk.hu

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.