Hirdetés

Hirdetés

Kína vevő a jó minőségű magyar élelmiszerre

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár ma délelőtt tárgyalt Jiang Pinggel, a 23 milliós lakosú Sanghaj polgármester helyettesével. A kínai delegáció látogatása során felmérte az együttműködési lehetőségeket a gabona, a sertés és a halászati ágazat kutatás-fejlesztésében.

A minisztériumi találkozó előtt a kínai fél megtekintette a herceghalomi Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetet, ahol a sertés, ezen belül is a mangalica tenyésztés keltette fel az érdeklődését. Czerván György kiemelte, hazánk több tízmillió ember élelmiszerellátását tudja biztosítani, ezért a kutatás-fejlesztési technológiák exportján felül a mezőgazdasági termékek kivitelére is lehetőség nyílik. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kínai-magyar agrárkapcsolatok fejlődésének eredményeképpen néhány hónapja megnyílt a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. libakeltető telepe Anhui városában.

Áprilisban összeült a két ország Mezőgazdasági Munkacsoportja Pekingben, több területen is együttműködési lehetőségeket találtak, például a gyümölcstermesztésben vagy a lótenyésztésben. A 23 milliós Sanghaj egyike azoknak a kínai nagyvárosoknak, amelyeksokat tesznek azért, hogy az ott élőket biztonságos élelmiszerekkel lássák el. Jiang Ping kiemelte, a lakosság jövedelmi helyzetének javulásával egyre nagyobb igény mutatkozik a biotermékekre és a vegyszermentes élelmiszerekre Sanghajban. Mint ismert a Vidékfejlesztési Minisztérium júniusban együttműködési megállapodást írt alá a kínai Földügyi és Erőforrás Minisztériummal, így a két ország a földügyi igazgatás területén is szorosabbra fűzi a kínai-magyar kapcsolatokat.

Vidékfejlesztési Minisztérium
Sajtóiroda
1055 Budapest, Kossuth tér 11.
telefon: (06-1)301-4274
sajto@vm.gov.hu

CsatolmányMéret
vm-logo.gif8.65 KB
Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.