Kik lennének azok, hát a pesti újságírók. Meghozta őket a busz, vagyis minket, ballagunk a sorok között, akárha a sivatagi vörös homokban menetelnénk egy Rejtő regény lapjain. Egy kis sátorból a házigazdák már lesnek ránk, fröccsel, szódával a Gyulai Pálinka Manufaktúrában készült saját vörös törkölyükkel, meg a sonkával töltött kelt kiflivel kínálnak. Tavaly a 2006-os Dobogó bordeaux-i aranyérmét ünnepeltük, idén a huszadik születésnapját üli velünk a Vylyan pincészet. Ünneplős szüret ez, nem is tart tovább másfél óránál. Németországban már rég szokásban vannak az efféle aktív turisztikai attrakciók, hatalmas teherautókon viszik a turistákat a szőlőbirtok közepébe, s lehet a gazdákkal szőlőt szedni, mustot kóstolni, koccintani, mulatozni.

Az utóbbi egy-két évben nagyon gyorsan érik a szőlő Magyarországon, hamar megindul a töppedés, aminek azért sem örülnek, mert ilyenkor a mag még nem érik meg, de a szőlő bőre már ráncos, húsa mazsolaszerű, gyorsan kúszik fel a cukorfok. Holott a cél a száraz, savas bor. Meg is mondják nekünk, hogy az ilyen fürtöket – szerencsére csak néhány akad – ne tegyük a többi közé. Jó, nem tesszük, de ezekből a biztatóan ráncos szemekből csipegetünk, mert sokkalta finomabbak, mint a bolti mazsola. Tűzkeresztségen átesett szüretelőkként érkezünk meg a pincébe, üvegpohárkákban kóstolhatjuk a sötétlila merlotmustot, amelyet az imént szedtünk tejes ládákba. Kimegyünk aztán a hatalmas tartályok, nyári lak méretű hordók világába, ott kóstolunk az egyik tartályból aranyló chardonnaymustot, egy másik tartályból pedig kékfrankost. 

Mi az a csömöszölés? 

A Vylyan borásza, Ipacs-Szabó István a pincébe érve fürgén ledobta cipőjét, fölmászott az egyik tartály oldalán, bele a szőlőbe, és megmutatta, mi az a csömöszölés. Megroppantják ilyenkor a szőlőszemeket, ami régen egyszerű taposással zajlott. A Kisködmön étterem séfjével, Poszér Attilával már nem először találkozunk villányi boros rendezvényen, sőt a már dalba foglalt és általa készített nagyszerű marhapofával sem. A tavalyi vörös boros, erdei gombás volt, az idei szőlős – szilvás - aszalt áfonyás és szalvétagombóc jár hozzá. Jó néven vesszük, hogy nem egy távoli zugban, zárt ajtók mögött készülnek tányérjaink, hanem a szemünk láttára születik a séf keze alatt minden kompozíció. Van másik étel is: sertés szűz sült krumplival, káposztasalátával, szőlővel és erdei gombás pecsenyelével, amelybe egy kicsi szarvasgomba is került.

A gyümölcsös, szilvás Ördög cuveével isszuk végig az ebédet. A terasztól nem messze a fák alatta a Momentán Társulat nyúzza a közönséget, vicces próbák elé állítva az általuk kiválasztott „önként jelentkezőket”. Kérdeztem is tőlük később, hogy mennyire nyitott az interaktív játékokra a magyar közönség, és eddig mi volt a legdurvább tett, amit néző rovására elkövettek. Azt felelete a négytagú csapat, hogy tíz éves működésük alatt sokat oldódott, bátrabb, bevállalósabb lett a közönség, de még mindig visszafogottabbak, mint amilyennek szeretnék őket. A legvadabb tettük pedig az volt, hogy egy hölgy táskájából egyenként kiszedegették az ott fellelhető tárgyakat az előadáson. 

forrás: http://www.utisugo.hu/