Hirdetés

Hirdetés

Most érdemes támogatott növénybiztosítást kötni!

2014-ben is mintegy 10,67 millió euró, vagyis több mint 3 milliárd forint használható fel a növénybiztosítási szerződések díjának támogatásához.

Támogatás az úgynevezett „A”, „B” és „C” típusú növénybiztosítási szerződésekre nyújtható, ehhez azonban az egységes kérelemben a biztosított mezőgazdasági termelőknek május 15-ig jelezniük kell támogatás iránti igényüket. A megkötött szerződés másolatát augusztus 31-ig kell eljuttatni az illetékes MVH megyei kirendeltség részére. A szerződés benyújtását a biztosító által aláírt meghatalmazás alapján, vagy a szerződésben tett nyilatkozatával vállalhatja a biztosító, mely utóbbi a tavalyi évhez képest változást jelent. Amennyiben erre a vállalásra nem kerül sor, abban az esetben a fenti dokumentumok MVH-hoz történő eljuttatása a szerződő fél feladata. A támogatott növénybiztosítást értékesítő biztosító társaságok, egyesületek száma a 2013-as évhez képest tovább bővült, az ajánlatkérés során érdemes e téren is tájékozódni.

A 2013. évi biztosítási díjtámogatáshoz kapcsolódó kifizetések a végéhez közelednek, eddig mintegy 4700 biztosított mezőgazdasági termelő kapta meg támogatott növénybiztosítási szerződése díjának 65%-át, mely eddig 2340 millió forint támogatás kifizetését jelenti.

Forrás: MVH

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.