Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Penny Market Kereskedelmi Kft., amikor reklámkiadványában úgy hirdetett árukat magyar termékként, hogy nem volt tekintettel a lehetséges fogyasztói értelmezésre – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), és ötmillió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.
A cég 2010. július 1. és 2012. február 28. közötti időszakban nyomtatott reklámújságjában, plakátokon, a nyomtatott sajtóban és egyéb hirdetéseiben egyes termékeit „magyar termék” megjelöléssel népszerűsítette – ismertette a GVH az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
A versenyhivatal álláspontja szerint a magyar jelleget hangsúlyozó termékmegjelölés előzetesen rögzített, következetesen alkalmazott követelményrendszer alapján használható. Követelmény továbbá, hogy a vállalkozások a rendszereiket a fogyasztói értelmezésre figyelemmel alakítsák ki.
A Pennynél a vizsgált időszakban voltak írásba foglalt kritériumok annak eldöntésére, hogy egy termék mikor jeleníthető meg a vállalkozás kereskedelmi kommunikációiban magyarnak. A kritériumrendszer kizárólag a termék adminisztratív származási helyét tekintette irányadónak a magyar termékként minősítés szempontjából, de a származási hely fogalma nem azonos a fogyasztói értelmezés szerinti származási hellyel.
A GVH megítélése szerint az átlagfogyasztó alapvetően a magyar alapanyagból, magyar cég által, magyar munkaerő közreműködésével Magyarországon előállított termékeket tekinti magyar terméknek. A hivatal eljárásában azt is vizsgálta, hogy a vállalkozás betartotta-e a saját követelményrendszerének előírásait.
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Penny ebben az ügyben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, ezért szabta ki az ötmillió forintos bírságot – áll a közleményben.
Forrás: http://veddamagyart.info
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 22 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 16 hét
8 év 25 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét