Hirdetés

Hirdetés

Indul az AGRYA új programja, a Vidék Kaland Hivatásos

Agrár-felsőoktatásban tanuló fiatalok jelentkezését várja most induló Vidék Kaland Hivatásos című programjába a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA). A kezdeményezés személyes példákon keresztül erősítené meg a diákokat abban, hogy a mezőgazdasági termelést, mint hivatást és életformát válasszák. Jelentkezni 2011. december 9-ig lehet.

Az AGRYA nyáron hirdette meg a Vidék Kalandot, amely városi fiataloknak adott lehetőséget arra, hogy kipróbálják a fiatal gazdák életét. A programba olyan diákok is jelentkezetek, akik valamelyik egyetem mezőgazdasági karán tanultak – ez adta az ötletet a szervezőknek, hogy elindítsák a Vidék Kaland Hivatásost. A kezdeményezés hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövő termelői gyakorló gazdákkal építsenek ki szakmai kapcsolatokat, és erősítheti a gazdálkodók közötti együttműködést is.

A résztvevők lehetőséget kapnak, hogy 2012. április 1. és 2013. március 31. között bekapcsolódjanak egy kiválasztott gazdaság tevékenységébe, kövessék annak egyéves működését. A 12 hónap alatt az AGRYA a termelés fontos szakaszaihoz kapcsolódó tanulmányutakat szervez, amikor a diákok részt vehetnek a gazdaságok munkájában. A fiatalok elhelyezéséről és ellátásáról a fogadó gazdák gondoskodnak. A jelentkezés feltétele érvényes hallgatói jogviszony és két lezárt félév valamely agrár-felsőoktatási intézményben. A résztvevőket személyes meghallgatásokon választják ki az AGRYA munkatársai. A jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a gazdaságban szerzett tapasztalataikat közzé teszik egy külön erre a célra létrehozott weboldalon. A jelentkezési lap és további információk elérhetők a szervezet honlapjain (www.agrya.hu, www.videk-kaland.hu).

Vidékfejlesztési Minisztérium
Sajtóiroda
1055 Budapest, Kossuth tér 11.
telefon: (06-1)301-4274
sajto@vm.gov.hu

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.