Hirdetés

Hirdetés

Folyamatos húsáremelés jön márciusig, árcsökkenés utána sem várható

Bár az élő sertés árának emelkedése hamarosan megállhat, a húsok és a húskészítmények folyamatos drágulása várható a következő hónapokban, mert a húskészítmények átadási árába még nem épült be az élősertés-árak elmúlt időszaki drágulása – tartalmazza az Agárgazdasági Kutató Intézet (AKI) egy friss elemzése.

Az Agrárgazdasági Figyelő legfrissebb számában közzétett összegzés szerint az élő vágósertés ára a múlt év januári 292 forinttal szemben októberben 349 forint volt, míg december 19-én már 390 forint, ami több mint 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – idézi az MTI az AKI számait. A szakemberek a forintgyengüléssel magyarázzák az áremelkedést. Úgy vélik: a kilónkénti ár rövid időn belül átlépi a 400 forintot, ám 410 forint fölé nem fog menni, ha a körülmények nem változnak jelentősen. Ez nagyjából ugyanis megfelel a francia és a lengyel árszintnek, valamint a szállítási költséggel csökkentett német árszintnek is.
Az uniós piacokon néhány hete már leállt az élő sertések árának emelkedés, így Magyarországon is erre lehet számítani. Ugyanakkor a szakértők felhívják a figyelmet, hogy március végéig még folyamatos húskészítmény-áremelkedés várható, mert az élő sertés árának hónapok óta tartó növekedése csak részben jelent meg még az átadási árakban. Március után a szakértők stagnálást valószínűsítenek a sertéshús és húskészítmények árában.

Forrás: www.agromonitor.hu/index.php/agrarpiacok/36-agrarpiacok/5962-folyamatos-...

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.