Hirdetés

Hirdetés

Egymillió tonnával több zöldséget és gyümölcsöt is termeszthetnénk

A kertészet a harmadik legnagyobb ágazata a magyar mezőgazdaságnak a növénytermesztés és az állattenyésztés mellett, és továbbra is elsődleges szempont, hogy Magyarország a térség kertészeti központjává váljon - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Az államtitkár a 18. Hortus Hungaricus Nemzetközi Kertészei Szakkiállítás és Vásár megnyitóján elmondta: az ágazat elsődleges árukibocsátási értéke 350 milliárd forint körül mozog, és mintegy 340-380 ezer családnak ad munkát. Czerván György szerint az ágazat a jelenleginél - ami átlagosan évente mintegy 2,5 millió tonna árut jelent - 1 millió tonnával több zöldség-gyümölcs megtermelésére volna képes. A termelés növeléséhez pedig minden adottsággal rendelkezik az ország. Az államtitkár mindehhez az MTI-nek még azt is hozzátette: mivel a kertészet nagy munkaigényű terület, ezért a vidéki munkahely-teremtésben is nagy szerepet játszhat. Emellett a kertészeti ágazatban főként családi kis- és mikrogazdaságok játsszák a legjelentősebb szerepet. Ezek segítése a kormány számára fontos feladatot jelent. A kertészeti termékeket az unióban, ha azok jó minőségűek, korlátlanul értékesíteni lehet - vélekedett az államtitkár. Kifejtette: annak érdekében, hogy a magyar kertészeti ágazat termelését növelni lehessen az elkövetkező években az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program mintegy tíz jogcíme alapján igényelhetnek támogatást az e területen tevékenykedő vállalkozások.

Példaként említette a termelői integrációk segítését, valamint a beruházások támogatását. Mártonffy Béla, a Magyar Kertészeti Tanács főtitkára, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke az MTI-nek arról beszélt, hogy áruértékben a magyar kertészeti ágazat kibocsátása mintegy 700-800 milliárd forint. Ennek mintegy kétharmadát a zöldség-gyümölcs termesztés teszi ki, míg további hozzávetőlegesen 20 százalékos mennyiségét a dísznövény-, valamint 6-7 százalékát a gyógynövény-termesztés adja, a fennmaradó hányadot pedig a szőlészet és a borászat produkálja. Mártonffy Béla szerint is reális cél, hogy Magyarország belátható időn belül a térség kertészeti központjává váljon. Treer András, a Flora Hungaria Nagybani Virágpiac szakmai igazgatója, az esemény egyik főszervezője az MTI-nek arról beszélt, hogy a belföldi dísznövény-termelők árbevétele összességében a múlt évben 100 milliárd forint körül mozgott.

Ez a gazdasági válság hatása miatt mintegy 20 százalékkal volt átlagosan kevesebb, mint 2009-ben. Jelezte ugyanakkor, hogy az idén várhatóan a múlt évi árbevétellel kalkulálhatnak a termelők, mivel a piacok megnyugodni látszanak és enyhe optimizmust sugároznak. A 18. Hortus Hungaricus bemutatón - amelyet szeptember 23-25. között tartanak a Syma Rendezvényközpontban - mintegy 20 ezer látogatót várnak a közel 200 kiállító standjának megtekintésére. A rendezvényen lesz kertépítő verseny, továbbá virágkötészeti játszóház, emellett lakberendezési és dekorációs bemutató, valamint ételszobrászat is.

Forrás: http://www.veddamagyart.info/elelmiszer/994-zoldseg-gyumolcs-egymillio-t...

CsatolmányMéret
paradicsom-kerteszet.png170.83 KB
Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.