Hirdetés

Hirdetés

Ceglédről kérnek segítséget

Horváth Katalinnak hívnak, 24 éves vagyok. A testvérem és én már évek óta kértünk és kaptunk segítséget cégektől, intézményektől, magánszemélyektől, ami számunkra azt jelentette, hogy nem csak karácsonyra jutott meglepetés családunknak, de hónapokra könnyebbé tette az életünket tisztítószerekkel, élelmiszerekkel, tisztálkodási eszközökkel, higiéniás dolgokkal, ruhákkal stb.
Soraim sokaknak ismerősnek tűnhetnek, sajnos nyáron tragédia ért bennünket: édesapánk bőrrákban meghalt, pedig már éppen gyógyulttá nyilvánították volna.
5-en vagyunk testvérek. Engem ösztöndíjjal felvettek továbbtanulni, de emellett dolgozom, testvéreim: Marci másod éves egyetemista, már sikerült városunkkal szerződést kötnie, emellett ő is dolgozik, Zsóka elkezdte a pszichológiát, Tamás sajnos inkább adósságot csinál a családnak. Sára a legkisebb testvérünk 5 éves.
Tudom, nap, mint nap kapnak ehhez hasonló leveleket, mert mindenkinek romlik az anyagi körülménye. Mi nem pénzt szeretnénk kérni, csak a cég néhány termékéből, esetleg elfekvő készletéből, esetleg feleslegessé vált dolgokból.
Édesanyám leszázalékolás előtt áll, Parkinson kórral, és egyéb más súlyos betegségekkel
Sára atópiás ekcémás, allergiás szinte mindenre, de csak bio és egyéb ehhez hasonló termékeket kaphatna, mindentől kiütéses. Vigyáznunk kell vele, mert érdaganata is van.
Kérésünk az lenne, ha egy picinyke csomagot kaphatnánk Önöktől, akkor meg tudnánk lepni édesanyánkat és Sárát, és egymást.
Köszönettel:
Zsóka, Sára, Marci, Tamás és Kata
Horváth Zsóka 2700 Cegléd Buzogány u. 1/a

intermix@interware.hu

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.