GYENESDIÁSI FORRÓ NYÁRI NAPJAIN EGY IGAZI FELÜDÍTŐ PROGRAMSOROZAT, MELYNEK SORÁN NÉPMŰVÉSZEK BEMUTATÓI, KÉZMŰVESEK VÁSÁRA, FENSÉGES GASZTRONÓMIA, KITŰNŐ BOROK ÉS SZÍNES KULTURÁLIS RENDEZVÉNYEKKEL VÁRJUK!
2010-ben tízenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Nyugat-balatoni Borfesztivál sorozaton belül a Gyenesdási Vígasságok: gasztronómiai- boros - kulturális programokkal, ahol 14 borház kínálja a zalai és badacsonyi borokat, sütögetők a lacipecsenyét, lángost, rétest, valamint kézművesek és népművészek kínálják áruikat egy focipályányi, fasorokkal határolt területen, közel a Balatonhoz (Tulipán utca és a Diási vasútállomás között).
A Bornapokon Gyenesdiás Önkormányzata szervezésében, rendezvénysátorban koraestétől késő éjszakáig kulturális és szórakoztató műsorok zajlanak, melyek kitűnő kikapcsolódást ígérnek a kisgyermekes családoknak, a magyar kultúra kedvelőinek és a táncolni vágyó fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.
Program:
Július 8. (csütörtök):
18.30 A Júliusi Bormuri ünnepélyes megnyitója
Majd: Folklórműsor: Gyenes Néptánc Együttes, Gyenesdiási Népdalkör, Dalárda, Tátorján
népzenei együttes közreműködésével, továbbá
20.30 Borkóstolóverseny
21.00 órától 01.00 óráig tánczene, zenél a Silver Band
Július 9. (péntek):
18.00 A Makám együttes zenés gyermekműsora
19.00 Kincses Színház gyermekműsora
20.00 A Makám együttes etno zenei műsora
21.30 órától 02.00 óráig tánczene, zenél a Hélios együttes
Július 10. (szombat):
18.00 A Purgateátrum Színház: „Vásártér" c. bábos-zenés műsora
19.00 Bab társulat óriásbábos-gólyalábas műsora
20.30 A Napoleon Boulevard együttes koncertje
22.00 órától 02.00 óráig tánczene, zenél a Fantasy együttes
Július 11. (vasárnap):
17.00 Gyermekműsorok, közreműködik a Teleszterion színpad
18.30 Daniel Speer Brass fúvószenekar „Brass show" c. műsora
20.00 „Beugrom a nagybőgőbe" operettműsor, közreműködik: Oszvald Marika, Merényi
Nicolette, Benkóczi Zoltán és Kiszely Zoltán
21.15 - 01 óráig Tánczene a Casino együttessel
A rendezvény ideje alatt folyamatos népművészeti és kézműves vásár!
A rendezvények látogatása ingyenes! Mindenkit szeretettel várunk!
(A programváltoztatás joga fenntartva!)
További információ: Klubkönyvtár Gyenesdiás
+36 83/314-507
gyenesdiaskultura@tourinform.hu
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
1 év 43 hét
3 év 36 hét
4 év 46 hét
4 év 47 hét
9 év 6 hét
9 év 40 hét
9 év 49 hét
9 év 49 hét
7 év 3 hét
10 év 1 nap