Hirdetés

Hirdetés

VM: az élelmiszerexport jelentheti a kitörési pontot a válságból

Amennyiben a Kárpát-medence adottságait jól használják ki, jelentős élelmiszerexportőr lehetne, és így a mezőgazdaság kitörési pontot jelenthet a gazdasági válságból – jelentette ki Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának szerdai ülésén Sziebert István, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) politikai főtanácsadója. Az ülésen Czene Zsolt, a tárca osztályvezetője a „kidolgozás alatt lévő” vidékfejlesztési stratégia regionális megközelítésének fontosságáról beszélt.

A térségben a szovjet típusú váltás korábban figyelmen kívül hagyta a természetes adottságokat, pedig ezek kihasználásával a mezőgazdaság jelentősége felértékelődhetne, és az eddig elhanyagolt területek ismét benépesíthetők lehetnének – fejtette ki. A Kárpát-medence sokszínű, de egységes térség, amelyben szinte önellátó gazdaság hozható létre, ráadásul a lakosság szükségleteihez képest 50 százalékkal több élelmiszert lehetne termelni. A korábbi években a mezőgazdaságban a tőkehatékonyságot tartották szem előtt, aminek eredményeként elnéptelenedett a vidék – vélte, hozzátéve, hogy a Kárpát-medence csaknem valamennyi országában hasonló a helyzet, amelynek következtében a az elmúlt időben a kisgazdaságok jobbára leépültek. A politikai főtanácsadó szerint az a gazdaság hatékony, amely munkahelyeket teremt, óvja környezetét, és megbízható termékeket állít elő.

Az önkormányzatoknak is igen nagy a szerepük a helyi termelés és értékesítés támogatásában. A kormány célja, hogy olyan vidékfejlesztési stratégiát dolgozzon ki, amely az egész térségnek kedvező, és ha egyetértésre jutnak a szomszédos országokkal, a régióban egységes szabályozást hozhatnak létre – jelentette ki. Megítélése szerint a vidékfejlesztési stratégia szempontjából Magyarország élen jár a környező országokhoz képest. A vidékfejlesztési stratégia jelenleg is kidolgozás alatt áll, annak regionális megközelítése pedig azért is fontos, mert a határokon túl élő magyarok jelentős része vidéken él, és a mezőgazdasági termelésben érdekelt – jelentette ki a bizottsági ülésen Czene Zsolt, a VM osztályvezetője.

Forrás: http://www.agromonitor.hu/index.php/mezo/35-mezo/4573-vm-az-elelmiszerex...

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.