A vanília virág (Heliotropium arborescens) Peruból származik ahol, mint félcserje díszíti a parkokat és kerteket.
Szárai eleinte felálló majd enyhén lehajló, cserjeként vagy kis faként is nevelhető. Virágai nagyméretűek és fajtától függően mélykék, liláskék vagy pirosas lila színben tündökölnek. Nyár elejétől az ősz végéig szinte folyamatosan virágzik, így szinte egész nyáron át dekorálja kertünket, erkélyünket. A virágok nem csak szép színesek, de fantasztikus illatot is árasztanak, amelynek a célja, hogy minél több lepkét és méhet vonzzon magához a növény.
Szaporítása történhet, magvetéssel ekkor a magokat április végén kell szabadföldbe vagy cserépbe ültetni, de a dugványos szaporítás is megoldható. A fiatal növények hajtásait érdemes tavasszal visszametszeni, mert így a növény bokrosodik és erősödik.
Ha cserépbe szeretnénk ültetni lehetőleg nagyméretű cserepet, válasszunk, számára mert a virágzáshoz nagyon sok tápanyagra van szüksége a növénynek, épp ezért az öntöző vízhez hetente egyszer adjunk kevés virágzó tápoldatot is. Az öntözésre igen érzékeny a növény, a szárasság és a túllocsolás is végzetes lehet, számára ezért kerüljük a pangó vizet, és tartsuk földjét egyformán nedvesen. Az elnyílt virágokat rendszeresen vágjuk ki, mert így újabb virágzásra serkentjük a tövet.
Mivel trópusi növényről van, szó sajnos a mi hideg fagyos telünket nem bírja így télre vigyük be a növényt egy 10-15 fokos világos helyiségbe pihenni.
A vaníliavirágot nem csak, mint kerti növény, de mint dézsás növényt is ültethetjük erkélyre, teraszra önmagában vagy más egynyári dísznövénnyel keverve. A kert napos vagy kissé félárnyékos helyére is telepíthetjük, de akkor a legszebb a virága, ha elég napfény éri.
Forrás: http://www.kertvarazsmagazin.hu/
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 22 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 15 hét
8 év 24 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét