A Századvég Gazdaságkutató Zrt. átfogó tanulmányt készített, melynek célja a Magyarországon 1994 óta jelen lévő Tesco nemzetgazdasági súlyának számszerűsítése volt. A tanulmány megállapításai kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a Tesco a hazai gazdaság egyik motorja, kiemelkedő fontosságú munkáltató, beruházó és adófizető
A Tesco által megtermelt hozzáadott érték 101 milliárd forintot tett ki 2010-ben. Gazdasági beágyazottsága révén a beszállítói kapcsolatok és az elköltött munkavállalói jövedelmek miatt további 110 milliárd forint értékű hozzáadott érték előállításában játszott szerepet 2010-ben, és így a Tescóhoz kapcsolható a nemzetgazdasági bruttó hozzáadott érték közel 1 százaléka.
A Tesco 2010 évi, összesen 71 milliárd forintra becsült éves adóbefizetése az államháztartás kiadási oldalát tekintve nagyságrendileg megfelel a közszolgálati műsorszolgáltatás támogatásával. A közvetlenül előállított hozzáadott értékének több mint a fele az állam bevételeit növelte.
A Tesco, mint munkáltató
Nemzetgazdasági szinten a Tescóhoz kapcsolódó foglalkoztatás a multiplikatív hatások miatt összesen körülbelül 29.155 munkahely létesülésében/megtartásában játszott szerepet 2010-ben, ami az összes alkalmazotti létszámnak nagyjából 1 százalékát teszi ki. Emellett a Tesco átlagbérei, mind a fizikai, mind a szellemi foglalkoztatottak esetén meghaladják az iparági átlagot. Jelenleg a Tesco több mint 22.000 munkavállalót foglalkoztat közvetlenül.
Beruházások
A Tesco a kiskereskedelem beruházásainak 22-30 százalékát hajtotta végre 2008-2010 között, mialatt az ágazat nettó forgalmának csupán 8-9 százaléka tartozott a vállalathoz. Beruházásainak évi 33-48 milliárd forintos összege a GDP 0,12-0,18 százalékát tette ki az elmúlt években. Ezekből az adatokból kiderül, hogy a Tesco külső forrásból, adózott profitját jócskán meghaladó mértékben invesztált Magyarországon.
A Tesco beruházásaival a hátrányos helyzetű térségekbe is eljutott: 2008-ban a leginkább problémásnak tekinthető Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a teljes nemzetgazdasági épület-beruházás 4 százalékát adta a vállalat, 2009-ben a több hátrányos helyzetű kistérséggel bíró Somogy megyében az összes épület-beruházás 7 százalékát hajtotta végre.
Beszállítói programok
A Tesco-Global Áruházak Zrt. 1.500 beszállítója közül több mint 1.300 Magyarországon bejegyzett cég. A vállalat célja, hogy megtalálja a helyi, jó minőségű termékeket gyártó, magyar kis- és középvállalkozásokat. A stabil partneri viszony keretein belül a Tesco fejleszti, támogatja ezen vállalkozásokat, hogy lehetőség szerint országos beszállítókká válhassanak, és adott esetben exportképesek legyenek a Tesco nemzetközi hálózatában. 2011-ben a Tesco 50 milliárd forintos exportforgalmat bonyolított, és egyik kiemelt célja a nettó exportőrré válás az elkövetkezendő 3-5 évben.
A vállalat rendszeres, regionális beszállítói fórumai mellett útjára indítja a Tesco Beszállítói Akadémiát, amelynek első konferenciájára 2012. november 15-én kerül sor. Az eseményen bemutatásra kerül a Tesco „Üzleti tanácsok kicsiknek és nagyoknak” című, bő 200 oldalas kiadványa, mely számtalan hasznos tudnivalóval (vállalkozásfejlesztés, marketing, finanszírozás, minőségbiztosítás, stb.) szolgál a kkv-k számára.
forrás: http://www.elelmiszer.hu/
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 22 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 15 hét
8 év 24 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét