Hirdetés

Hirdetés

Támogatjuk a termelői szerveződések megerősödését

„Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” idézte Széchenyi István szavait Czerván György az Országos Szövetkezeti Tanács ülésén.

A kormány határozott szándéka, hogy a szövetkezetek súlya növekedjen a magyar gazdaságban, és még hatékonyabb társadalomformáló erővé váljon. Az Európai Unió új Közös Agrárpolitikája, valamint a Nemzeti Vidékstratégia egyaránt szorgalmazza a termelői együttműködések és szövetkezetek megerősítését - hangsúlyozta az agrárgazdaságért felelős államtitkár a Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából rendezett tanácskozáson.

Czerván György kiemelte: a kormány a nemzeti támogatások mellett az Európai Unió forrásaival is ösztönzi a termelői szerveződések megalakulását, térnyerését, a kistermelők összefogását.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a zöldség-gyümölcs termelői csoportok beruházásához nyújtott nemzeti támogatást a korábbi 5 százalékról 25 százalékra emelte: a forrás 2010-ben mintegy 1,3 milliárd forint volt; 2011-ben több mint 1,6 milliárd forintra nőtt.

A zöldség-gyümölcs termelői szerveződések hatékonyan segítik a minőségi termékek előállítását, és piacra jutását, ezért e szervezetek létrehozásának ösztönzése és működésük támogatása kiemelt feladat – jelentette ki az államtitkár.
Európai Uniós csatlakozásunk óta az elismert termelői együttműködések létrehozásukhoz és működésükhöz támogatást kaptak a vidékfejlesztési forrásokból. Az 5 éves támogatás lehetőségével eddig mintegy 250 szervezet élt, amelyekben több mint 20 ezer termelő tevékenykedik.

Azok a magyar kistermelők, akik egyedül nem tudnának helytállni a nemzetközi megmérettetésben, egymással összefogva magasabb feldolgozottságú termékeket, nagy mennyiségben állíthatnak elő a nemzetközi piacokra. A szövetkezetek sikeresek lehetnek a magas minőségi követelményeket támasztó, biztonságos élelmiszer- és alapanyag-kereskedelemben is.

Czerván György elmondta: Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter meghívására a 27 tagállamot tömörítő, legnagyobb európai gazdaszervezet, a COPA-COGECA Budapesten tartja éves kongresszusát 2012. október 1. és 3. között.


VM Sajtóiroda
sajto@vm.gov.hu
(06-1) 795-2137

Vidékfejlesztési Minisztérium

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.