Az Európai Unió következő költségvetési ciklusában nem csökken az agrártámogatás, de inkább a fenntarthatóságra irányul, a magyar tanyák is ezért juthatnak támogatáshoz - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a tanyapedagógiai program első évét értékelő konferencián, hétfőn Budapesten.
Forrás: H. Szabó Sándor
Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára a rendezvényen elmondta: a program célja, hogy a gyerekek megismerjék mit jelent a földművelés, becsüljék a természetet, és találkozzanak olyan példával, amelyik megmutatja, hogy a vidéki élet biztos megélhetést nyújt.
A tanyapedagógiai programot Makra Márta projektvezető mutatta be. A fő cél az, hogy a gyerekek ismerjék meg a még fellelhető hagyományos gazdálkodási módokat, ezért nem a gépesített modern gazdaságokba viszik őket. Látniuk, tapasztalniuk kell, beleértve azt is, hogy ásnak, fát hordanak, "szóval azt csinálják, amit a gazda és a családja tesz nap mint nap" - mondta.
Tavasszal nyolc, ősszel 12 alkalommal vittek harmadik-hetedik osztályos diákokat a tanyákra. A kísérletben budapesti, békéscsabai, nyíregyházi és sátoraljaújhelyi iskolák vettek részt.
Makra Márta elmondta, hogy a minta Franciaország, ahol már 15 éve működik ilyen program.
A gyakorlatok helyszíneiből mintagazdaságok hálózatát érdemes kialakítani a jövőben - ezt javasolja az a füzet, amely a kísérleti szakasz tapasztalatait összegzi.
(Forrás: MTI)
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 21 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 15 hét
8 év 24 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét