Próbavágásokkal megkezdődött a 109 ezer hektáron elvetett őszi búza betakarítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében - közölte Kiss Róbert, a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője.
Az igazgató szerint a learatott területeken a termésátlag négy tonna hektáronként, amely a növény vegetációs időszakát befolyásoló időjárás függvényében jónak mondható. Tájékoztatása alapján az őszi árpát mintegy 10 napja aratják, a több mint 15 ezer hektár kétharmadán végeztek a munkával, hektáronkénti termésátlag 3,8 tonna, ez némiképp fölülmúlja a termésbecslés adatait.
A megyében a következő hetekben összesen 162 ezer hektárnyi terület termését takarítják be a gazdálkodók. Mint a szakember kitért rá, az idei évi terméseredmények alakulását több tényező kedvezőtlenül befolyásolta. Ezek közül az egyik legkárosabb jelenség az 2010 végén illetve az idei év elején kialakult nagy mértékű belvízborítás, a talajok vízzel való túltelítettsége. Emiatt az őszi kalászos és repce állományok esetében jelentős volt a kipusztulás mértéke. Kiss Róbert hozzátette: az idén ráadásul eddig a sokéves átlagtól mintegy 50-60 milliméterrel kevesebb csapadék hullott a területekre.
A csapadékszegény, nyáriasan meleg április és május miatt a növények intenzív vegetatív fejlődésének időszakában a kiszórt fejtrágya nem hasznosulhatott kellő mértékben. A június első hetében lehullott csapadék már kedvező hatással volt valamennyi növénykultúrára. Az eső eloszlása azonban egyenlőtlen volt, leginkább a megye déli részén áztatta a földeket. Ezért a betakarításra váró növények fejlettsége, várható termésmennyisége területenként nagy szórást mutat.
Az alföldi megyében az adatok alapján a gazdálkodók rendelkezésére álló mintegy 800 kombájn megfelelő kapacitást jelent a nyári betakarítású növénykultúrák vetésterületéhez viszonyítva, és kedvező időjárás esetén az aratási munkák döntő része július hónap első két hetében befejeződhet - mondta az igazgató.
Forrás:http://www.agrarunio.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=6207:szolnok-megyeben-megkezddoett-a-buza-aratasa&catid=212:gazdasagi-hirek
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 2 nap
2 év 12 hét
3 év 22 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 16 hét
8 év 25 hét
8 év 25 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét