A Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatot hirdet a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésének támogatására.
Támogatás vehető igénybe
A támogatás célja a szolgáltatáshiányos településeken, településrészeken a különböző alapszolgáltatások körének fejlesztése és bővítése, a minőségi szempontok javítása és a fenntarthatóság figyelembe vételével.
A támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 100 %- a.
Támogatható tevékenységek
Az első két célterület keretében új gépjárműbeszerzés valósítható meg a Rendelet 3. mellékletében szereplő műszaki elvárásokkal és felszereltségi elemekkel. A referenciaárak annak alapján tartalmazzák a forgalomba helyezés költségeit és a regisztrációs adót is.
Az ügyfél a harmadik és a negyedik célterület esetében épület, építmény felújítását, korszerűsítését, bővítését, a megvalósítási helyszínhez kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztéseket, valamint eszközbeszerzést valósíthat meg, valamint elszámolhatnak Vhr. szerinti egyéb kiadásokat is.
Figyelem! A PályázatMenedzser.hu csak a pályázat legfontosabb elemeit publikálja. A teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró honlapját.
A támogatási kérelmet, majd a kifizetési kérelmet is kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani.
Határidő: 2013. november 25-én 8 órától forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. december 13-án 18 óráig lehet benyújtani.
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 21 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 15 hét
8 év 24 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét