Hirdetés

Hirdetés

Orosz segítséggel mentené Budai a Gyulai Húst

Moszkvába utazik kedden Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára - közölte a tárca hétfőn. A háromnapos út célja a magyar-orosz agrárkapcsolatok szorosabbá tétele, ezen belül a megújulóban lévő magyar húsipar reprezentánsainak bemutatása az orosz üzleti partnereknek.

A közlemény szerint a mostani termékbemutatóra a Gyulahús Kft., valamint a Kométa ,99 Kft. vezető szakemberei is elkísérik a delegációt. Budai Gyula kíséretében lesznek még az Alföldi Garabonciás Kft. vezetői is, a cég prémium juh- és kecskesajt-termékeivel korábban Azerbajdzsánban már jelentős sikereket ért el.

Budai Gyula az orosz fővárosban tárgyalásokat folytat Alekszandr Csernogorovval, az Orosz Föderáció Mezőgazdasági Minisztériumának miniszter-helyettesével, akivel áttekinti a magyar-orosz mezőgazdasági kapcsolatokat és a szeptemberben megrendezendő OMÉK előkészületeinek állását, amelynek Oroszország és Kazahsztán lesz a díszvendége.

A magyar kormány célja, hogy az orosz piac igényeit kiszolgálva többszörösére növelje a magyar élelmiszeripar kész- és félkész-termékeinek kivitelét Oroszországba. A minisztérium arra törekszik, hogy a keleti nyitás keretében a már meglévő orosz piacokon a magyar termékek arányát növelje, valamint elősegítse a magyar termelők újabb kiviteli lehetőségeinek megteremtését  - olvasható a minisztérium közleményében.

forrás: http://privatbankar.hu

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.