Hirdetés

Hirdetés

Óriási a világpiaci igény, még sincs elég

Az aszályos nyár után nem sikerült akkora területen vetni repcét, mint ahogy tervezték a gazdálkodók, a világpiaci igény ugyanakkor óriási a növény iránt.

Az ősz elején még kemény és száraz volt a talaj, ezért nem sikerült jól mindenkinek a vetés. Ahol azonban időben a földbe a került az őszi káposztarepce, ott ki is keltek a magok, mert épp jókor jött a csapadék.

Baranyában már be is fejeződött a vetés. A tervek szerint mintegy 14 ezer hektárt műveltek volna meg, ehhez már csak néhány száz hektár hiányzik – mondta a Kosstuh Rádiónak Kalapáti Csaba, a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának termelési és ügyfélszolgálati referense.

Az elmúlt tíz évben Zalában is megháromszorozódott a vetésterület. Az aszály miatt azonban országos szinten megtorpant a repcével vetett területek növekedése. Tíz évvel ezelőtt 150 ezer hektárnyi terület volt optimális a növény termesztéséhez, a technológiai és környezeti változásoknak köszönhetően ez napjainkra 200-250 ezer hektárra emelkedett – magyarázta a Kossuth Rádiónak a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.

Vancsura József hozzátette: ebből idén mintegy 178 ezer hektárt használtak ki. A szakember szerint jelenleg akkora a kereslet a világpiacon a növény iránt, hogy aki repcével foglalkozik, az el is tudja adni. Magyarország nem tud annyit termelni, hogy ne vegyék meg – jegyezte meg.

Repcét termeszteni megéri, hiszen képes regenerálódni. Egy termelő a Hajnal-táj című műsorban úgy fogalmazott: 20 hektáron rágták le a növényt a szarvasok, ám végül így is kitermelte az önköltségét. További előnye, hogy népszerű biodízel alapanyag, ráadásul az egyik legolcsóbb. A világpiacon csak a pálmaolaj előzi meg – hangzott el a Kossuth Rádióban.

(Forrás: Kossuth Rádió, Híradó.hu)

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.