Hosszú sor kígyózik Budapesten a Fehérvári úti vásárcsarnokban a Fazekas család standja előtt. A húsvéti ünnepi asztalukra szerzik be a környékbeliek a finom falatokat, amikor két fehér köpenyes úr és egy hölgy jelenik meg a pultnál. Ők nem a füstölt és töltött húskészítmények valamelyikéből kérnek, viszont az áruk eredetére kíváncsiak. A papírok pedig némi ideges keresgélést követően elő is kerülnek.

– Működési engedély, gyártmánylap, származási hely – lapozza a paksamétát az egyik úr, aki a nevét a nyilvánossággal nem kívánja megosztani. Amúgy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársa.
– Ennyiből lehet tudni, hogy az árusított termékek fogyaszthatóak? – csodálkozom. – Hiszen ettől még lehet egészen más áru is a pultokon…

– A papírokból követhető az állat származási helye, az, hogy hol és mikor vágták, hol dolgozták fel. Egyébként pedig a színéből, a fényességéből, a tapintásából látható, hogy minden rendben – vesz kesztyűs kezébe egy disznónyelvvel gazdagon ellátott töltött csodát az egyébként állatorvosi végzettségű beszélgetőpartnerem.

Az áru valóban tetszetős, az üllői Fazekas család hat tagjának munkáját dicséri. A családi gazdálkodók három hektáron termelik meg a takarmány java részét annak a harminc-negyven sertésnek, amelyek évente legszebb gömbölydedségükben vesztik életüket az albertirsai vágóhídon. Immár több darabban visszakerülve változnak kolbásszá, töpörtyűvé, sonkává, egyebekké, hogy végül a fővárosi piacon a vásárlók szatyrába kerülve okozzanak örömteli pillanatokat.
– A lényeg tehát, hogy nyomon követhető legyen az áru útja.

Ezt már a következő standnál jegyzi meg az ellenőr, amíg kollégái a pulton belül kutakodnak a hibák után. Ilyesmire azonban itt sem lelnek. Nem kell tehát tartaniuk a vevőknek a sertéshúsban található trihinózis nevezetű féregtől, még ha azt tatár bifsztekben fogyasztják is, és a szalmonella sem keseríti meg az ünnepüket, ha az egyébként szabályosan – tehát a sertéshústól külön – tárolt baromfiból vásárolnának.

Még némi jegyzőkönyvezés következik, ám én ezt már nem várom meg, inkább Helik Ferencet, a hivatal kiemelt ügyekért felelős igazgatóját hívom fel, hogy kérdezzem: valóban minden annyira rendben van élelmiszer-biztonság terén, mint ahogy én ezt a két ellenőrzés során tapasztaltam?

– Évente sok tízezer vizsgálatot végzünk, kezdve a takarmánytól, a vetőmagtól, a növényvédő szerektől a feldolgozáson, tároláson, a borok minőségén át egészen az árusításig. Tehát a termőföldtől az asztalig, ahogy a jelmondatunkban is olvasható. Nos, az esetek 5-6 százalékában találunk kifogásolhatót, amiből következik, hogy nálunk az élelmiszerek az uniós átlagnál messze biztonságosabbak.

– Milyen vétkekkel szoktak találkozni az ellenőreik?
– Nagyobbik részük a jelölés hiánya, a lejárt szavatosság, illetve a fogyasztó megtévesztése azáltal, hogy az áru nem azt tartalmazza, amit a címke ígér.

– Két nagy élelmiszerbotrány tört ki az elmúlt időszakban. Az egyik a lóhússal kapcsolatos.
– Sajnos elért bennünket is. Hozzánk is érkezett már hamisított szállítmány, a napokban pedig arról jelent meg a hír, hogy marhaként forgalmaztak Angliában olyan tőlünk eredő húst, amely valójában ló volt.

– Ennyivel olcsóbb a lóhús, hogy ez megérje?
– Nálunk 600-700 forint kilója, míg a marháé ezer.

– A másik botrány a sajttal kapcsolatos.
– Lengyelországból érkezett Magyarországra olyan termék, amely sosem látott tejet, mégis azt állították róla, hogy az sajt. Márpedig sajtnak csak az nevezhető, ami tejből készült, nem pedig növényi zsiradékból.

– Visszatérve a húskészítményekre, szoktak találkozni engedély nélküli húskimérésekkel?
– Egyre ritkábban. Lassan mindenki megtanulja, hogy a régi szokás, amely szerint a családi háznál vágott disznót kimérik, higiéniai okokból sem megengedett. Különösen nem az, hogy valaki engedély, állatorvosi ellenőrzés, megfelelő helyiségek, felszerelés híján rendszeresen vágjon, aztán piacra vagy boltokba szállítson.

– De az azért ugye nem szabálytalan, ha valaki otthon levág egy disznót, azt a család elfogyasztja és még kóstolót is küld a komájának?
– Ilyesmivel a mi ellenőreink sosem foglalkoznak és nem is fognak. Ha azonban kiderül, hogy a disznótoros után azért lett rosszul a vendég, mert a felkínált finomságokban kórokozók, paraziták rejtőztek, és emiatt bejelentést is tesz, akkor a vendéglátó nem kerülheti el a felelősségre vonást.

– Mi a helyzet a népünnepélyeken vágott állatokkal? Tavaly nyáron olyan rendezvényen jártam, ahol tehenet húztak nyársra. Ez szabályos?
– Ha előtte megvizsgálta állatorvos, akkor mindenképpen. A hivatalnak semmi kifogása a birkafőző versenyek, alkalmi ökörsütések és hasonló rendezvények ellen, sőt támogatjuk is azokat, hiszen közösséget teremtenek.

Saját felelőtlenségünk csapdája

Hihetetlen, sőt magunk se mindig tudunk róla, de a hivatalos statisztikák szerint Magyarországon minden harmadik ember évente egyszer átesik élelmiszer eredetű fertőzésen. Ezek többsége, apróbb tünetek mellett, szinte észrevétlenül zajlik le, például van egy kis hascsikarásunk, megy a hasunk, de másnap semmi bajunk. Persze akad durvább helyzet is, például a szalmonella- vagy a vérhasfertőzés – szerencsére ezek a ritkább ügyek. Az utóbbi évtizedben 130–200 közötti bejelentett nagyobb (akár több tucat embert is érintő) ételmérgezést tart számon a statisztika az országban. Ami még hihetetlenebb:
e megbetegedések döntő hányadát otthon szedjük össze, és 70 százalékát akár meg is előzhetnénk, ha megfelelően tárolnánk, készítenénk elő ételünket…

Családi lóvátétel

Miccsnek hívják Romániában azt a húskészítményt, amit olyan rendezvényeken fogyasztanak, amilyeneken mi virslit szoktunk enni mustárral. A miccs marha-, sertés- és birkahús fűszerezett keverékéből gyúrt, ujjnyi hosszú, másfél ujjnyi széles rudacska, amelyet grillen sütnek meg. Hogy egyszerűbb legyen az emberek élete, a nyers rudacskákat előregyártva, fóliázott tálcán is meg lehet vásárolni. Igen népszerű termék.

Egy Ploiesti városbeli cég valamikor újított egy kicsit: a marhahúst lóhússal helyettesítette. Március végén (ki tudja, mennyi idő múltán) az ellenőrök a lóhúst kimutatták bő másfél tonna miccspasztában. A különböző boltokban ennek háromnegyedét el is adták. A céget természetesem megbírságolták úgy kétmillió forintnyi lejre, hiszen a csomagoláson nem volt feltüntetve, hogy a termék lóhúst tartalmaz.

Ami a legérdekesebb a történetben: a miccshúst előállító cég igazgatója annak a hölgynek a férje, aki a megyei élelmiszer-biztonsági hivatal állati eredetű termékeit vizsgáló csoportjának a főnöke, tehát az ő alkalmazottai vizsgálták férje vállalatának termékeit. Mondhatnánk, az együttműködés a sikeres házasság titka – legalábbis egy ideig…

Kóros marhák

Az egyik legemlékezetesebb az 1995-ben robbant kergemarhakórügy volt. Nagy-Britanniában a nyolcvanas években terjedt el a szokás, hogy a megkergült birkákat – ezek betegségét a vírusnál egyszerűbb fertőző ágens, a prion okozza ősidők óta – nem égették el, nem ásták el, hanem újrahasznosították a farmerek. Pénzt kaptak a hulláért, eladták azokat a takarmánygyáraknak. Azok pedig a kelleténél alacsonyabb fokon – nem kellett annyit tüzelni! – végezték a hőkezelést,
és elhagyták a zsír oldószeres kivonását is. Csakhogy a prion 133 fok alatt nem pusztul el. Az állati takarmányozásra használt húsliszt, zsírpor, csontliszt stb. tovább vitte azokat, és megfertőzte a marhákat is, azok pedig az embert. 

Határtalan bizalom?

Sokszor több hónapig senkinek nem tűnik fel, hogy valami nagy disznóság történik az ólakban. Ennyit ér az európai élelmiszer-biztonsági lánc? Ennyire bízhatunk más tagországok hatóságaiban? Vajon mennyit ér a talajtól az asztalig ható HACCP-rendszerben, amely előírja, hogy hány méterre lehet a mosogató a húsvágó tőkétől, de a hentes csak három hónappal később értesül róla, milyen husit is szabdalt fel a törzsvásárlójának! A gond az, hogy két évtized alatt alig változott a helyzet: ha valaki valamilyen disznóságot, figyelmetlenséget követ el, és emiatt az élelmiszer-előállítás láncolatában valahol méreg, fertőző anyag kerül az étekbe, azt ott alig szűri ki a most alkalmazott rendszer. Az unió lényege a kölcsönös bizalom: ha valahol egy alapanyagra, termékre rákerül az állategészségügy, élelmiszer-hatóság bélyegzője, attól kezdve egész Európában szabad az útja. Ez igaz az unión kívülről hozott élelmiszerekre is! A bajra sokszor csak utólag jövünk rá – akkor viszont legalább a riasztásra Európa-szerte nyomozást indítanak a hatóságok.

Rágcsálók és jégcsapok

Tíz tonna terméket foglalt le és azonnali hatállyal felfüggesztette a tevékenységét az élelmiszer-biztonsági hivatal annak a Heves megyei üzemnek, ahol előzetes adatgyűjtést követően tartottak ellenőrzést március végén. A húskészítményeket előállító és zsírkészítő cég hosszabb szünetet követően januárban kezdte ismét a működését. Ennek ellenére nyolcféle, több mint egy éve lejárt szavatosságú – összesen mintegy 33 kiló – fűszert és egyéb adalékanyagot találtak az ellenőrök, nem beszélve a kereskedelemből visszaszállított zsírról. Az üzemi helyiségekben rágcsálók jelenlétére utaló nyomokat is felfedeztek. Az aggregátról méteres jégcsapok lógtak alapanyagokra, a takarítatlan hűtőkamrában pedig engedély nélkül fagyasztott alapanyagokat találtak. A félkész- és készárut egy légtérben tárolták, ami szintén szabálytalan. Az eljárás során mintegy 10 tonna termék forgalmazását tiltották meg, az üzem tevékenységét pedig azonnali hatállyal felfüggesztették. A bírság mértékéről még nem született döntés.

forrás: http://www.szabadfold.hu