Nem tudjuk biztosítani az alapanyagot – mondta el a Szabad Földnek a múlt hét pénteken Ruck János, a Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatója. A patinás cég Béke sugárúti üzemében ekkor még zajlott a termékek érlelése, füstölése, csomagolása és kiszállítása, de bevételt már csak a saját márkaboltokban készpénzért eladott áru után realizálhatott a cég: a bankszámlákat ugyanis a hitelszerződés felmondása után inkasszózták a számlavezető bankok, az oda befolyó összegekből sem alapanyagot vásárolni, sem béreket fizetni nem lehetett.
A Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolását október 16-án rendelte el a Gyulai Törvényszék – egy budapesti beszállító nyolcmilliós tartozás miatti indítványára. Az összesen 600 millió körüli összegre rúgó beszállítói tartozások a legkisebb tételek a cég adósságai között, amelynek összesen 3,2 milliárd forint banki hitelét mondták fel, és 1,2 milliárd körüli összeggel tartozik a tulajdonos HAGE-Nagisz Zrt.-nek. A húskombinát sorsa már a nyáron megpecsételődött, amikor augusztus végén kiderült: nem lesz semmi abból a tervből, amely állami tulajdonszerzéshez kötött segítséggel húzta volna ki a céget a bajból.
A húskombinátot már korábban stratégiai jelentőségű vállalattá nyilvánították, ami csak annyit jelent, hogy egy esetleges felszámolás esetén állami felszámoló jár el – a cég mellé már október eleje óta rendkívüli vagyonkezelőt nevezett ki a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. A vállalat kiemelt jelentőségét patinás múltján túl az adja, hogy gyakorlatilag az egyetlen termelő vállalkozás Gyulán: 380 főt alkalmaz, százmillió forint felett fizet helyi adót és százmilliós nagyságrendben vásárol szolgáltatásokat a helyi közműcégektől.
– A hírekre mindenhol megrohanták a vásárlók a boltokat, keresik a gyulai termékeket, így nagy áruházláncok is érdeklődtek, hogy mikor és hogyan tudnánk szállítani. Miután minden beérkező bevételt inkasszóznak a bankok, így még a hűtőházunkban tárolt, ki nem fizetett alapanyaghoz sem férhetünk hozzá – mondta Ruck János. – Ezért a legjobb megoldás az lenne, ha megkezdődne a felszámolás: a felszámoló dönthetne úgy, hogy folytatódjon a termelés, ő ezeken a gondokon úrrá lehetne. Ugyanakkor a partnereknek valószínűleg kevesebb bizalmuk lenne egy felszámolás alatt álló céggel szemben.
A felszámolás elkerülésére akkor lenne esély, ha a tulajdonosok kifizetnék a nyolcmilliós tartozást, ami önmagában nem lenne lehetetlen, azonban a cégnek ennél most már sokkal nagyobb baja, hogy a bankok felmondták a hitelszerződéseket. A felszámolásnak így nincs alternatívája: október 31-én indul meg a folyamat, amennyiben a fellebbezés jogáról a cég nem mond le. Az igazgatóság ez ellen szavazott, ugyanakkor Ruck és a szakszervezet is úgy látja, minél hamarabb indul el a felszámolás, annál jobb.
A kombinát még szeptember végén is időben kifizette a béreket 380 dolgozójának, tudtuk meg a helyi szakszervezet vezetőjétől, Petrusán Györgynétől. Érzésük szerint a tulajdonos azért halogatja a felszámolást, mert érdeke, hogy a bevételekből minél több jusson a bankoknak – akik mind a gyulai cég, mind a tulajdonos HAGE-Nagisz döntéshozó szerveiben jelen vannak. A tulajdonos részéről azért is racionális ez, mert kezességgel tartozik a gyulaiak hiteleiért, tehát ha a felszámoló új számlát nyitna, hogy a termelést fenntartsa, a HAGE-Nagisz – amelynek Kapuvár felé is hatalmas követelése van – bennragadt 1,2 milliárdján túl még több veszteséget lenne kénytelen elkönyvelni.
forrás: http://www.szabadfold.hu/
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 22 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 16 hét
8 év 25 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét