Miközben a sertéshús és húskészítmények ára januárban folyamatosan emelkedett, addig az élő sertés felvásárlási ára csökkent. A szakemberek szerint, a decemberi sertésár-emelés épül most be a bolti árakba.
Boltonként ugyan változik a mértéke, de mindenhol sokat drágult a sertéshús kilója, legyen az comb, lapocka vagy oldalas. Ugyancsak sokkal többet kell fizetni a virsliért és a felvágottakért is. Egyik olvasónk mesélte, a minap három pár virslit vásárolt egy csemegeboltban és hétszáz forintot kellett volna fizetni érte, úgy döntött nem kéri, ez túl drága vacsora lett volna a családnak.
A kereskedők azt mondják, kénytelenek voltak árat emelni, hiszen az elmúlt hetekben drágább lett az alapanyag. Az Agrárgazdasági Figyelő legfrissebb számában közzétett összegzés szerint az élő vágósertés ára a múlt év januári 292 forinttal szemben októberben 349 forint volt, míg december 19-én már 390 forint, december végén pedig elérte a 400-410 forintot, ami több mint 35 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A szakemberek a forintgyengüléssel magyarázták az áremelkedést.
Dr. Reibling József állatorvos szerint - aki a faddi Duna-Hyb Kft.-t családi vállalkozásban vezeti fiaival közösen - az élő sertés árának emelkedése nemcsak hogy megállt, de jelentősen vissza is esett. Jelenleg 370 forintot fizetnek a vágóhidak a sertés kilójáért. Megrendelés bőven van, de ezen az áron kevés nyeresége marad a termelőnek. A felvásárlási árak mértékét elsősorban nem a hazai piac szabja meg, hanem az unióban kialakult árak. Ahogy elértük a francia és a lengyel árszintet, valamint a szállítási költséggel csökkentett német árszintet, megállt a magyar felvásárlási ár.
Az uniós piacokon néhány hete már leállt az élő sertés árának emelkedése, így Magyarországon is erre lehet számítani. Ugyanakkor az Agrárgazdasági Figyelő szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy március végéig még folyamatos húskészítmény-áremelkedés várható, mert az élő sertés árának hónapok óta tartó növekedése csak részben jelent meg az átadási árakban. Március után a szakértők stagnálást valószínűsítenek a sertéshús és húskészítmények árában. Reibling József szerint a jelenlegi felvásárlási árral az a baj, hogy az ebből adódó bevételből nem jut fejlesztésre, ráadásul a takarmány is nagyon drága. A termeléshez szükséges alapanyagokat mindenki euróban számolva értékesíti, míg a sertéseket forintban "mérik". Ha stabil lenne a piac, könnyebb lenne tervezni, de a jelenlegi helyzetben minden érintett csak túlélni akar.
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 21 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 15 hét
8 év 24 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét