Dr. Bogár László: Teljesen egyetértek, és a legnagyobb szomorúsággal állapítom meg újra és újra, hogy közgazdász kollégáim döntő többsége láthatólag cinizmusból, vagy tudatlanságból ezt az őrült, önpusztító logikát tekinti a sikeres (értsd profitot hozó) gazdálkodás lényegének. Milton Friedman, a neoliberális társadalom és gazdaságfilozófia atyja, híres mondásában ezt úgy fogalmazta meg, hogy „The business of the business is the business”. E frappáns mondás lényege, hogy, ha tőketulajdonos vagy, akkor nemcsak, hogy nem kell, de nem is szabad foglalkoznod azzal, hogy esetleg a profitodnál százszor akkora külső és/vagy belső természeti kárt okozol másoknak. Vegyük észre, hogy ha a tőketulajdonos e „negatív externáliák” hatásait zavartalanul át tudja hárítani másokra, az csak azért lehetséges, mert a liberális kapitalizmus demokratikus felszíne alatt valójában egy brutális és rejtettsége miatt igen veszélyes és pusztító diktatúra húzódik meg. Tehát Hamlettel szólva „Őrültség, de van benne rendszer” Ám ez a rendszer az emberiség kollektív öngyilkosságának rendszere. Ma még senki sem tudja, hogy miként fogunk ebből a végzetes zsákutcából kihátrálni.

Tiszta Jövő: Miért csak az elmúlt pár évtizedben vált ilyen sürgetővé a környezetvédelem – főleg a hulladékkezelés - témája? Addig nem foglalkoztak a kérdéskörrel, vagy negatív hatások hiányában egyszerűen fel sem merült ez a kérdés?

Dr. Bogár László: Az emberi gazdálkodásnak a globális környezetre gyakorolt pusztító hatásaival történő szembesülés kétségtelenül csupán a múlt század hetvenes éveitől vált intézményessé. A nyugatias modernitás azonban már a XVII. századtól kezdve okozott érzékelhető lokális környezeti katasztrófákat, csak a globális következményeinek mérsékelt volta, másrészt a globális nyilvánosság hiánya ezeket „takarásban” tartotta. A gyarmatosítás pedig aztán lehetővé tette, hogy a Nyugat ezen a téren is egy sajátos „munkamegosztást” hozzon létre. Ennek lényege az volt, és részben az ma is, hogy a leginkább környezetpusztító gazdasági tevékenységi formákat igyekezett „kihelyezni” az alávetett perifériákra. Ennek jellegzetes mai példája, hogy az elektronikában nélkülözhetetlen ritka földfémek bányászata rendkívüli egészségkockázattal jár, így bár az USA és Kanada is jelentős készletekkel rendelkezik, mégis hagyják, hogy Kína adja a világtermelés 80%-át, pedig ez hihetetlen globális biztonsági kockázat is a Nyugat számára. A West and the „Rest” e sajátos torz kapcsolati rendszere sokáig képes volt elfedni a probléma súlyát, ám egy kritikus ponton túl a globális „tematizáció” kénytelen volt szembesülni a fenyegető folyamatokkal. Ezt jelezte a Római Klub jelentkezése a hetvenes évek elején.

Tiszta Jövő: Napról-napra egyre több új megoldás jelenik meg a megújuló energia piacán. Ki tudna emelni egyet, mely az Ön érdeklődését is erősen felkeltette?

Dr. Bogár László: Az emberi találékonyság sok biztató eleme látható ezekben a folyamatokban, és érdeklődéssel kísérem valamennyit. Azt azonban látnunk kell, hogy ezeknek a berendezéseknek a tömeges előállítása, illetve üzemeltetésének rendszerré szervezése még többnyire megoldhatatlan feladat. Óvnék tehát a túlzott optimizmustól, aligha valószínű, hogy a megújuló energia egyhamar meghatározó szerephez jut. Lét-elméletileg valójában nem az energiatermelés fokozása, hanem inkább az energiafogyasztás csökkentése felől kellene megközelíteni a kérdést. Ez részben a fajlagos energiafelhasználás csökkentését, részben (és főképpen) az értelmetlen, sőt pusztító anyagi „szükségletek” radikális visszavágását jelentené. Ma az emberiség, főként a nyugati ember sok ezermilliárd dollárnyi „szemetet” termel, például „junk food” formájában kóros elhízást okozva, ami aztán szintén energiát fogyasztó gyógyítást igényel, vagy dob a szemétbe megromlott élelmiszert, amelynek termelése során szintén jelentős energia fogyott el. Szóval, összefoglalva, a környezeti kérdés nem anyagi-fizikai, hanem lelki, erkölcsi, szellemi probléma, és amíg ezzel nem szembesülünk, addig nincs kiút evolúciós zsákutcánkból.

Negyedes Liliána Fédra