Késő ősz volt, mikor utam ismét a Balaton-felvidékre vitt. A tél csípős hidege már megmutatta magát és csupán késő délutánra, a ködös napsütésben engedett föl. Borkóstolóra voltam hivatalos. Ismerős borászathoz mentem, a Sabar Borházhoz. Nem ez volt az első találkozásunk, mégis volt bennem némi izgalom. Nagy Lacit ismertem meg először, évekkel ezelőtt egy másik borászatban – ő a borász. Ádám Gáborról, a társáról Lacitól hallottam, személyes találkozásunk egy ideig váratott magára. Most úgy adódott, hogy Káptalantótiba Gáborral közösen utaztunk.

„A föld mélyebben megtanít önmagunkra, mint az összes könyvek: mert ellenáll nekünk. Az ember akkor fedezi föl magát, mikor megmérkőzik az akadállyal. De ahhoz, hogy ezt elérje, eszközre van szüksége: egy gyalura, egy ekére. Szántás közben a paraszt a természet egy-egy titkát ragadja meg, és az igazság, amelyet kibont, egyetemes.” Antoine de Saint-Exupéry – Az ember földje

Ádám Gábor

Azt gondolom, két értelmes ember minden nehézség nélkül el tud tölteni értelmesen beszélgetve két-három órát. Mondhatni, nem nagy dolog. De az, hogy mivel töltődik meg ez az idő, s mit rak le bennünk, az már ennél jóval bonyolultabb. Tény, mivel már nem ez volt az első találkozás, a jókedvre és kölcsönös szimpátiára már megvolt az alap. Viszont Gáborról még mindig nagyon keveset tudtam. Érdekelt, hogy mi van emögött a négy éve indított vállalkozás mögött valójában. Ma annyira divat lett a vidék, vajon egy közgazdásznak milyen kötődése lehet a vidékhez? Miért vásárol földet és miért foglalkozik annak művelésével? Divatból, vagy hirtelen fellángolásból, szimplán befektetésből? Ezeket a kérdéseket nyilván nem teszi föl az ember beszélgetőtársának, így hát vártam, hagytam, hogy szépen kibontakozzon magától a megfejtés. Valahol a lelkem mélyén éreztem, hogy kétkedésemnek nincs valós alapja és csupán a mai bizalmatlan világból fakad, mely néha rám is átragad. Olyan jó érzés, mikor az üdvözlő mosoly, mint valami láthatatlan tündérpor, elűzi a rossz gondolatokat.

Alig hagytuk el Budakeszit, valahogy a  lovaglásra terelődött a szó. Beszélgettünk a gyerekek bátorságáról, mely a félelemérzet hiányából fakad. Gábornak két fia van, mindketten szerettek járni lovagolni. A nagyobbik fiú, Tamás emellett a zenében jeleskedik, olyannyira, hogy iskolát is a zenei pályához igazodva választottak. András, a kisebbik pedig úgy tűnik, rajzolás terén tehetséges. Gábor felesége a gyerekek nevelésével és a háztartással foglalkozik már egy ideje főállásban. Nem kis munka lehet, ahogy hallgatom Gábort: különórák, egyéni órarend miatt oda-vissza utazni a gyerekekkel és még feleségként is helytállni…

- Hogy kerültél a Balaton-felvidékre? Mi hozott a borokhoz, a szőlőhöz? A család Budajenőn él, te ingázol sokat, nyáron a család is megy veled. Mi hajt és miért?

- Tudod, Orsi, nagy utat jártam be. Nem sokan tudják, de én Jánoshalmán nőttem föl. Mai napig “vidéki srácnak” vallom magam. Jó volt ott felnőni. Együtt volt a család, közel voltunk egymáshoz, szülők, nagyszülők. Ismertük a szomszédokat, gyalog mindenhova elért az ember. Aztán az ember ifjúi lendülettel hirtelen mindent akar. Úgy hozta a sors, hogy közgazdasági pályára mentem. Külföldi ösztöndíjak a tanulóévek alatt, rengeteg utazás a munkám kapcsán. Föntről valahogy mindig vitték, egyengették az utam. Minden jól alakult. Aztán jött a család. Ha az ember megnősül és gyerekeket vállal, egyben felelősséget is – a legnagyobbat, amit vállalhat. Már nem csak azért hajtottam, hogy a szakmámban jobb legyek, hanem azért is, hogy felépüljön a családi házunk, hogy a családot el tudjam tartani. Ez sosem volt kérdés számomra. De az ember nem égetheti két végéről a gyufát, ezt én is megtapasztaltam a saját bőrömön. Ekkor úgy döntöttem, váltani kell és vissza kell venni a tempóból. Saját vállalkozásba fogtam, úgy tűnik, jó döntés volt. De valami még mindig hiányzott. A gyermekkori évek az ember számára a legmeghatározóbbak – sokan mondják ezt, valóban így is van. Mindig szerettem volna vidékre költözni. Budapest után a családi házunk Budajenőn épült, ez már egy fokkal jobb, de még mindig közel a város. Bevallom ebben a kérdésben Krisztinával, a feleségemmel kissé nehezen jutottunk dűlőre, de végül beláttam, igaza van. A nagyfiunk sorsa most úgy alakult, hogy a speciális zenei iskola miatt nem mehetünk Budapestről nagyon messze, s mivel az ő és az öccse élete számunkra a legfontosabb, a vidékre költözést kissé átalakítottam magamban. Egyelőre marad az ingázás, a Balaton-felvidéket az egész család szereti, bízom benne, hogy majd egyszer lesz még mód, hogy ott rendezkedjünk be.

S hogy mi hozott a borászkodáshoz? Az én szakmám nem egy kreatív munka. Az emberben viszont öröktől fogva benne van az alkotási vágy. Hogy valami olyat tegyen, ami maradandó. Emellett úgy érzem, hogy a mai romboló világunkban a föld az egyik legnagyobb kincs. Azzal tesszük a legjobbat, ha műveljük. A sors megint kegyes volt hozzám, találkoztunk Lacival, aki ízig-vérig borász. Én még csak a “tanulóéveimet” töltöm mellette, de kitartó vagyok és azzal a tudással, amit más területről hoztam, igyekszem legjobban előre vinni a vállalkozást.

Borok, tervek

Időközben megérkeztünk Káptalantótiba. Vendéglátóim kedves baráti társaságot várnak, jó érzés tölt el, hogy csatlakozhatom hozzájuk. Laci mosolyogva üdvözöl, de látom rajta, nyúzott. Kérdezem tőle, mi a baj.

- Nincs baj, Gréti lányom erősíti a tüdejét, egész éjjel sírt, felváltva keltünk hozzá Beával, a feleségemmel. Fárasztó így, sok a munka szőlőben is, holnap telepítünk, itt vannak a vesszők már bekészítve. De nem bánom, ahogy rám mosolyog a kis tündér, mindent elfelejtek, erőt ad, ezért érdemes csinálni.

Míg Laci elmegy a borkóstolóhoz előkészíteni a vacsorát, Gábort faggatom, milyen együtt dolgozni Lacival.

- Nem vagytok együtt minden nap, te ingázol, Lacinak is helyt kell állnia másik helyen is. Nagyfokú kölcsönös bizalom kell így mindkét részről, hogy gördülékenyen menjen a munka. Hogy bírjátok? Ráadásul még fejleszteni is szeretnétek, legalábbis nyáron még erről beszélgettünk.

- Nem egyszerű, ez tény. De Lacinak mindene a szőlő. Nem láttad, de elképesztő, milyen energiával műveli, gondozza a tőkéket. Nála vasfegyelem van. Szüretkor nehéz vele. Szerencsére a kis csapat már megszokta a tempóját és velük is kölcsönös a bizalom. Máshogy nem lehet. Ha korareggel kiderül, hogy nem alkalmas az időpont a szüretre, akkor nem szüretelünk és kész. Ez nem lehet vita tárgya, ebben Laci végtelenül következetes, és nem csak szüretkor – a szőlő és a bor nem lehet alku tárgya. Nekem az a dolgom és abban próbálom őt segíteni, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt, amit még elbírunk. Szeretnénk még területet bővíteni, láthattad, holnap cabernet franc-t telepítünk. Vásárolunk is szőlőt, hogy a megfelelő bormennyiséget hozni tudjuk. Emellett Laci a fahordós érlelés híve, majd megkóstolhatod a borokat, érezni fogod, hogy egy-egy hordón mennyi minden múlik, külföldről is vásároltunk hordókat. Ezeket össze kell hangolni. Nem egyszerű. Azon vagyunk, hogy a vidék jellegzetes borai minél szélesebb körben elterjedjenek, általunk is. Ehhez szükséges a fejlesztés. Most kevesen vagyunk, a kályha is jól befűti a szobát, elférünk kényelmesen. De hál’ istennek egyre nagyobb az érdeklődés irántunk. Szeretnénk a pinceházat is bővíteni, a tervek már készen vannak, megnézed?

Búcsú

Nagy élmény volt számomra az esti kóstoló. Friss borok voltok, hordóból. Laci nem mondta meg, milyet tölt, a főbb jegyekről mesélt csak. Aztán kiderült, ugyanaz a szőlőfajta, csak más területről és más típusú hordóban érlelve. Nyilván, aki ezzel foglalkozik, annak ez nem újdonság. Engem viszont meglepett, mennyire különböznek egymástól. Újra és újra rácsodálkozom, milyen nagyszerű a természet! Egy fajta szőlő, de más a föld ásványi anyag tartalma, más szögből éri a nap és más típusú hordóba kerül. Mindezektől teljesen eltérő bor születik. Lassan kezdem megérteni, mit is akart mondani nekem Gábor, mikor arról mesélt, kincs a föld. Én még kiegészíteném azzal, kincs az is, mikor az ember alkotásra vágyik, kincs az, ha mindezt megosztja másokkal.Kíváncsi vagyok, mi lesz majd a cabernet franc-ból. Másnap reggel még megnéztem a telepítést, már majdnem decembert írtunk és most ültetnek! Kérdeztem Lacit, nem fognak kifagyni? Essen a hó, akkor nem lesz gond! – hangzott a tömör válasz. Hóból idén kaptunk bőven, Laci ezen kívánsága teljesült. Rohannak a hónapok, Gréti baba lassan járni fog, Gáborék is egy újabb félévet zárnak majd az iskolában. Kívánom, hogy vágyaik, terveik teljesülhessenek!

Tipp! Ha borkóstolóra szeretnél jelentkezni, Bor és Gasztronómia rovatunkban megtalálod a Sabar Borház elérhetőségeit.

Tipp! Február 16-án a Sabar Borház Budapestre látogat, találkozhattok boraikkal a Millenárison megrendezésre kerülő Borjour Magnumon, valamint ott lesz a Fonóban is!

Tipp! A Sabar Borházról olvashatsz korábbi cikkünkben is: Találkozások-Sabar Borház

Fotó: Vidéki Élet Magazin