Idén június 1. és november 30. között összeírja a Magyarországon található gyümölcsös ültetvények, gyümölcsfával beültetett területeket Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A lista elkészítésére azért van szükség, mert az ültetvények felmérése pontos és részletes adatokkal szolgál a gyümölcsösök adottságairól, valamint hozzájárul a termelés és a kínálat középtávú kilátásainak meghatározásához.
A gyümölcsösök statisztikai felmérésére az Európai Unió (EU) kötelezi a tagállamokat, így Magyarországot is – áll a közleményben. A közösségi támogatások elnyeréséhez is szükség van az összeírásra. Az adatok felhasználásával az unió szabályozni tudja a gyümölcspiacot és a termények értékesítését. A tagállamoknak 2012-ben – majd azt követően ötévenként – kell a statisztikai felmérést elkészíteniük.
A lajstromban a gyümölcsfával betelepített területek legalább 95 százalékának szerepelnie kell. Az adatokban a 68 százalékos megbízhatósági szint mellett országosan legfeljebb 3 százaléknyi lehet a mintavételi hiba. Magyarországon a gyümölcsös ültetvényt használók több mint 98 százaléka egyéni gazdálkodó, akik az összes gyümölcsös terület közel háromnegyedén termelnek. A felmérés négy gyümölcsfajra – alma, körte, őszibarack, kajszibarack – terjed ki, mivel az EU hazánkat ezeknek a gyümölcsfajoknak az összeírására kötelezi.
Forrás: http://www.agromonitor.hu
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 22 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 16 hét
8 év 25 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét