Hirdetés

Hirdetés

Jövőre 400 millióval növeli a VM az iskolatej-program támogatását

Országos összefogás indult az iskolatej program kibővítéséért, amelynek támogatására a tervek szerint jövőre 1,2 milliárd forint jut. Az iskolatej világnapja alkalmából szerdán 120 vidéki kisiskolást láttak vendégül a Parlamentben, ahol Simon Attila, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára elmondta: míg tavaly 400 millió, az idén 800 millió forint állt rendelkezésre az iskolatej-program megvalósítására, a tervek szerint jövőre 1,2 milliárd forinttal támogatják a kezdeményezést.

A program keretében 2010-ben 150 ezer diákhoz juttattak el egy pohár tejet minden nap, idén pedig 170-180 ezer gyermek kapott iskolatejet. Szólt arról is, hogy a támogatás lehívását a tejfeldolgozók számára is lehetővé tették, a hivatali eljárási időt is csökkentették. Ezek a változtatások azt a célt szolgálták, hogy a program hatékonysága nőjön, a lebonyolítás minél gördülékenyebb legyen. Az iskolatej-program továbbfejlesztésére tavaly indult az országos kezdeményezés civil szervezetek, önkormányzatok, politikusok, híres közéleti személyiségek, iskolaigazgatók, sportolók és művészek részvételével.

Az iskolatej világnapját minden évben szeptember utolsó szerdáján tartják: az idén szeptember 28-án találkoztak az ünnep alkalmából a civil kezdeményezés résztvevői a Parlamentben. Az eseményen a támogatók közül számos ismert személyiség vett részt, jelen volt többek között Zsédenyi Adrienn énekesnő, a civil összefogás képviselője és Schell Judit színésznő is. Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége, az iskolatej programért indított társadalmi kezdeményezés fővédnöke egyéb kötelezettségei miatt nem vett részt az eseményen. Üzenetében felidézte, hogy gyermekkorában az iskolákban, egészségügyi intézményekben figyelemfelkeltő plakátokon is hirdették: „A tej élet, erő, egészség!”

A szakemberek szerint naponta 2-3 bögre tejet kellene innunk, de vannak, akiknek egy csészével sem jut. Az iskolatej-program célja, hogy minden iskolás kapjon minden nap térítésmentesen legalább egy pohár tejet. Nagy előrelépés lenne, ha kiterjesztenék a pályázók körét, és a finanszírozó szervezetek nemcsak az önkormányzatokon keresztül, hanem saját jogon is pályázhatnának állami támogatásra – hangsúlyozta Tálosi Tamás, a programban részt vevő több mint 26 ezer gyermeket ellátó Cool Tej az Iskoláknak Alapítvány elnöke.

A program szervezői felhívták a figyelmet arra, hogy ma Magyarországon több mint 100 ezer alultáplált gyermek él, és több mint 20 ezer éhezik. E gyerekek nagy része egyedül az óvodai és iskolai közétkeztetés keretében jut meleg ételhez és a kiegyensúlyozott étrendet biztosító, fontos tápanyagokhoz. Az iskolatej-programnak köszönhetően az iskolások mintegy tíz százaléka kap naponta egy pohár tejet, a gyermekek kilencven százaléka azonban még mindig nem vesz részt ebben a programban – írja az MTI.

Forrás: http://www.agromonitor.hu/index.php/elelmiszer/37-elemiszer/4654-joevre-...

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.