Kora tavasszal sokan kapnak kedvet a kertészkedéshez. Még olyanok is, akiknek eddig csak fű díszítette a kertjét.
Forrás: http://www.sokszinuvidek.hu
Britt és párja is nagy lendülettel kezdett bele a konyhakertjük kialakításába. Nem is akárhogyan. Miután mindketten az egészséges életmód hívei, úgy döntöttek, hogy a jövőben inkább a kertjükben termelik meg a zöldségeket, hiszen csak így lehetnek biztosak abban, hogy vegyszermentes ételt tesznek az asztalra. Ez az oka annak, hogy már a tervezésnél eldöntötték, hogy "tiszta" lappal kezdenek.
Miután kertjüket eddig alkalmanként vegyszerekkel permetezték a szép fű és fák látványa miatt, így biztosra mentek, tiszta földet hozattak és magaságyásban gondolkodtak. Még műanyag bélést sem voltak hajlandók tenni "kiskertjükbe". A felhasznált fenyő is kezeletlen. Bár tudták, hogy 2-3 éven belül elrohad, de miután költséghatékonyabbnak vélték, mint a cédrust, így e mellett döntöttek.
Az ágyás elkészültével izgatottan, de annál nagyobb szeretettel ültették el a palántákat. Növénykéik gondozása nagyobb örömet okozott, mint gondolták, hiszen nap mint nap látták növekedésüket és nem sokkal több, mint egy hónap múlva már a saját kertjükben termelt zöldségeket ehették. Frissen, vegyszermentesen.
Termelőtől.hu megjegyzés: ha még hatékonyabb ágyást szeretnénk, ne csak földet, hanem a dombágyásoknál is használt növényi rétegelést is használhatunk. Legalulra mehetnek nagyobb, már korhadó fák, majd gallyak, fakérgek, konyhai növénymaradékok a komposzból, ha van, érett marha vagy csirketrágya, kaszált fűfélék, majd arra kerüljön rá a föld. Hasznos, mert az így beépített növények bomlásakor keletkező tápanyagok táplálják növényeinket. Ráadásul a lebomláskor hő is keletkezik, így melegebb a talajunk, ami szintén kedvez a növekedésnek.
A másik fontos tanács: mulcsoljunk! Mulcsolni lehet fakéreggel, ami lehet tölgy, bükk, cser, akác és nyírt fűvel, szalmával is. Sőt, a növényi mulcs alá tehetünk vékony, kezeletlen, nyomatlan papírt is. Olyan hullámos fajtát, amit a festők is szoktak használni. A mulcs védi, melegíti a földet, gátolja a párolgást, azaz segít megtartani a nedvességet, nehezíti a locsoláskor a víz és sár növényekre történő fröccsenését, ami csökkentti a gombás fertőzések lehetőségét. Mivel takarja a talajt, a gyomokra sem lesz sok gondunk. A mulcs lebomlásával pedig tovább tápláljuk a talajt.
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
27 hét 3 nap
2 év 20 hét
3 év 30 hét
3 év 31 hét
7 év 42 hét
8 év 24 hét
8 év 33 hét
8 év 33 hét
5 év 39 hét
8 év 36 hét