Hirdetés

Hirdetés

Hazánkban tanácskoznak az Európai Unió halászati vezetői

A Magyarország egykori lápvilágát idéző Rétszilasi halastavak központjában elhelyezkedő Rétimajorban találkoznak az EU tagországok halászati főigazgatói és az Unió vezető szakemberei.

A hagyományosan az elnökséget ellátó országok által félévente megrendezett informális munkacsoport ülés mostani témája az innováció lesz, amelyhez kiváló szemléltető helyszín is az állandóan új utakat kereső halgazdaság. A 27 meghívott EU tagországból 42 vezető halászati kormánytisztviselő mellett a tanácskozáson részt vesz Lowri Evans főigazgató asszony az Európai Bizottság Tengerügyi és Halászati Főigazgatóságának vezetője.

Az innováció aktualitását az adja, hogy az Európai Unió tengeri halászata és haltermelése jelentős változások előtt áll. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a tengeri halászat nem folytatható az eddig megszokott módon, mert a jelenlegi szabályozási rendszer nem biztosítja a halászok megélhetését és a halállományok fennmaradását sem. Olyan új közösségi halászati politikát kell megalkotni, amely a halászati erőforrások fenntartható hasznosítását ösztönzi és a halászatból élő közösségek helyzetét is javítja.
Ugyanakkor az Unió már most is behozatalra szorul a haltermékekből, pedig a csökkenő tengeri fogások pótlására lehetősége lenne a haltermelés, elsősorban az édesvízi haltermelés fejlesztésére is. Ezen változások elindításához azonban rengeteg új tudásra, ismeretre van szükség és legfőképpen arra, hogy a kutatások alapján a gyakorlatban alkalmazható új technológiák szülessenek, amiket a halászok, haltermelők alkalmaznak is.

A tanácskozás helyszíne körül elterülő halastavak lehetőséget biztosítanak a résztvevőknek arra, hogy betekintést nyerjenek a Magyarországon elterjedten alkalmazott tógazdasági haltermelés gyakorlatába. Ennek a technológiának az alapjait jórészt magyar szakemberek dolgozták ki és terjesztették el a világ számos országában, Brazíliától Délkelet-Ázsiáig. Ezzel a hazánkban napjainkban is folyamatosan fejlődő módszerrel úgy állítanak elő nagy mennyiségben pontyot, busát és ragadozó halakat, hogy azok jelentős mértékben hasznosítják a tavak természetes táplálék forrásait is.

A gazdálkodási módnak köszönhető változatos növény és állatvilág jól látható példa lehet az európai szakemberek számára arra is, hogy a természettel harmóniában is lehet kiváló minőségű halat előállítani. A szakmai viták mellett természetesen arra is lesz lehetősége a résztvevőknek, hogy megnézzék hazánk egyetlen halászati múzeumát, és az egykor itt elterülő vízi világ néprajzi értékeivel ismerkedjenek. Ugyancsak fontos része a programnak a házigazda, Lévai Ferenc főzőműsorokból már ismert változatos halétkeinek kóstolása, hiszen a halászati innovációs folyamat vége a fogyasztók által kedvelt, egészséges haltermék kell hogy legyen.

Vidékfejlesztési Minisztérium
Sajtóiroda
1055 Budapest, Kossuth tér 11.
telefon: (06-1)795-2137
e-mail: sajto@vm.gov.hu
honlap: www.kormany.hu

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.