Hirdetés

Hirdetés

Egymilliárdos fejlesztés a nyírgelsei baromfifeldolgozóban

Egymilliárd forint befektetésével fejleszti nyírgelsei gyárát a jánkmajtisi Tranzit Food Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Kft.; a beruházás második ütemében 153 millió forint összegű munkahelyteremtő támogatással 70 dolgozóval növeli a családi vállalkozás az üzemben foglalkoztatottak számát.

A támogatási szerződést Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára jelenlétében kedden írták alá a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. Czomba Sándor, az aláírás előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a foglalkoztatási gondokkal küzdő Szabolcsban 707 új álláshely jön létre munkahelyteremtő támogatással, illetve az önfoglalkoztatóvá válást segítő decentralizált alap segítségével 158-an alapíthatnak vállalkozást a térségben.

Az államtitkár tájékoztatása szerint mindkét támogatási keretre Szabolcsból érkezett a legtöbb pályázat, s a munkahelyteremtő cégek 1,3 milliárd forint, míg a vállalkozni szándékozó munkanélküliek 400 millió forint összegű forrást kaptak terveik valóra váltásához. Hozzátette, hogy az önfoglalkoztatást tervezők mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet végző vállalkozást alapítanak, s a 400 millió forint vissza nem térítendő támogatás mellé 6 hónapos időszakra minimálbért is kapnak az induláshoz. Szabó Miklós, a Tranzit Food Kft. cégvezetője közölte: 300 millió forintot költenek a nyírgelsei baromfifeldolgozó gyár létszámfejlesztésére, s ehhez kaptak 153 millió forint összegű munkahelyteremtő támogatást.

Az egymilliárdos beruházásuk első ütemében ugyancsak 300 millió forintot költöttek az általuk 2010-ben megvásárolt nyírgelsei üzem vágórészlegének korszerűsítésére, energetikai hálózatának felújítására.

A fejlesztés harmadik, befejező részében pedig 400 millió forint befektetésével, év végéig új üzemrészt alakítanak ki, ahol emelik a feldolgozottsági szintet, pácolt, elősütött termékeket és töltelékáru-féleségeket is gyártanak majd szárnyasokból, lúdból és kacsából. A 22 éve eredményesen működő cégcsoport - a feldolgozás mellett kereskedelemmel és áruszállítással is foglalkoznak, valamint segítik az állattenyésztőket, illetve a takarmány-előállítókat - tavaly 23 milliárd forint árbevételt ért el.

Az idén 10 százalékos mértékű forgalom-növekedést terveznek. Termékeik 90 százalékát exportra szállítják, főként Németországba és Ausztriába, valamint kisebb mennyiségben Olaszországba, Oroszországban Csehországba, Szlovákiába, illetve a tengeren túlra, Kanadába és Japánba. A vállalkozás a beszállító partnerekkel együtt ezer embert foglalkoztat Szabolcsban, s a nyírgelsei gyárban a feldolgozási szezon idején, két műszakban ötszázan kapnak munkát.

(Forrás: MTI)

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.