Magyarország célja, hogy jó minőségű, GMO-mentes, hazai szóját állítsunk elő, csökkentve ezzel az ország importfüggőségét - mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár azon az egyeztetésen, amelyen a Duna Szója Egyesület elnökét, Matthias Krönt fogadta a Vidékfejlesztési Minisztériumban.
A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy az európai fehérjenövények termesztését – beleértve a szójáét – az Európai Unió a Közös Agrárpolitikán belül támogassa, a tagországok szójatermesztését ösztönözze.
Czerván György hangsúlyozta, a Duna-menti Szója kezdeményezéshez kapcsolódóan a Vidékfejlesztési Minisztérium megkezdte a fehérje-program előkészítését, amely a Nemzeti Vidékstratégia része.
A Duna Szója Egyesület elnöke kiemelte: az Európai Unióban előállított hagyományos szója egységesen jelölhető legyen, így az állattartók és a fogyasztók is könnyen megkülönböztethetik a génkezelt árutól. Hozzátette: az egyesület támogat minden olyan nemzeti elképzelést, amelynek célja a tengerentúli szójaimport-függőség felszámolása.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarország aláírta a Duna térség GMO-mentes szója termesztését célzó egyezményét, amelyben az aláíró nyolc ország közösen tevékenykedik a tudományos kutatás és a termelés területén, hogy csökkentse az importfüggőséget. A Nemzetközi együttműködést Ausztria kezdeményezte, a Duna menti szójanyilatkozathoz hazánk mellett egyebek között Bajorország, Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Bosznia-Hercegovina is csatlakozott.
Forrás: http://www.agrarhirek.hu/
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 21 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 15 hét
8 év 24 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét