Maradéktalanul lehívjuk az uniós mezőgazdasági támogatási pénzeket – jelentette ki tegnap Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke. Számos jogcím kifizetése elkezdődött, mind a támogatások odaítélése, mind a kifizetési kérelmek esetében jelentősen csökkent a döntéshozatal ideje. A tárca újabb kilencvenötmilliárd forint támogatási forrásról döntött.
Újabb, mintegy kilencvenötmilliárd forintos támogatási forrás kifizetésének jóváhagyásáról döntöttünk – közölte tegnap Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, kiemelve, hogy a pályázati pénzek legnagyobb része állattartó telepek korszerűsítésére fordítható. Ismertette, összesen több mint nyolcvanmilliárd forint támogatást fizetnek ki a nyertes pályázóknak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásával az állattartó telepek korszerűsítésére, ennek az összegnek a negyedét a sertéstartók kapják fejlesztéseik megvalósítására.
„Támogatási pénzhez juthatnak azok is, akik a mikrovállalkozásaikat kívánják fejleszteni, e területen a kötelezettségvállalás összege 7,4-7,6 milliárd forint körül mozog. A vidéki turisztikai tevékenységek ösztönzésének támogatására mintegy 5,2 milliárd forint áll rendelkezésre” – közölte Fazekas Sándor.
Az MVH a hónap elején kezdte meg az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatások kifizetését, eddig összesen mintegy 32,5 milliárd forintot fizettek ki a gazdálkodóknak. Az AKG-intézkedések a természeti környezet állapotának megőrzésére és javítására szolgálnak, ezzel is elősegítve a minőségi termékek előállítását. Palkovics Péter, az MVH elnöke hangsúlyozta, az AKG mellett a kedvezőtlen adottságú területek, valamint a Natura 2000 gyepterületek támogatására is elindultak a kifizetések. Eddig mindkét jogcímre 200-200 millió forintot fizettek ki. „A falumegújítási pályázati jogcímre eddig mintegy húszmilliárd forint forrásigényű kérelem érkezett, míg a vidéki örökség megújítása körébe tartozó projektekre mintegy 11,6 milliárd forintnyi igényt nyújtottak be. Mind a támogatások odaítélése, mind a kifizetési kérelmek esetében jelentősen csökkent a döntéshozatal ideje” – mondta az elnök. 2010 közepétől ez év november végéig összesen mintegy 1328 milliárd forint támogatási forrást fizetett ki az MVH. „Mindez megalapozza, hogy jövőre biztosítható legyen a programban rendelkezésre álló teljes forrás lekötése” – közölte Palkovics Péter.
Forrás:http://www.magyarhirlap.hu/
Szerző:
Szarvas Szilveszter
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 21 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 15 hét
8 év 24 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét