A Brill Pálinkaház birskörtepárlatát választották 2013-ban az ország legjobb pálinkájává.
A győztes egy palackját a csütörtöki Szent Miklós Pálinka Ünnepen helyezték el a Magyar Mezőgazdasági Múzeum (MMGM) vitrinjében az elismerést korábban elnyert párlatok közé.
Idén csaknem négyszáz mintát küldtek be a hazai pálinkafőzdék, és a húsztagú zsűri az eddigiekhez képest végül egy új gyümölcs párlatát választotta - jelentette be Stégermájer Károly versenyigazgató a pálinkaünnepen megtartott díjátadón.
Krizl Edit, a Brill Pálinkaház vezetője felidézte, hogy három évvel ezelőtt irsai olivér szőlőpálinkájukkal nyerték el a rangos elismerést, míg az idei verseny utolsó, harmadik körében birskörte párlatuk a Brill egy másik tételével, egy érlelt törkölypálinkával versenyzett. A Szekszárd melletti pálinkaház 2003 óta indul sikerrel versenyeken, pálinkáik mellett zöldségpárlataikat is nevezni szokták.
Fehér György, a MMGM főigazgatója elmondta: immár hagyomány, hogy a Magyarország Legjobb Pálinkája címet elnyert párlatokat a múzeum erre a célra fenntartott vitrinjébe helyezik el az eredményhirdetés után. A pálinkák világával az MMGM látogatói a Színek, ízek illatok című időszaki kiállításon is megismerkedhetnek.
V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár "vadízű, fanyar, csupa illat birspárlatként" jellemezte a Brill győztes termékét, majd Dlusztus Imre és Soós Kálmán A jó magyar pálinka című albumát mutatta be. Elmondása szerint a Mihazánk Könyvkiadó gondozásában megjelent 260 oldalas kötet komoly tisztelettel, a teljességre való törekvéssel, tudományos és kulturális igényességgel tekinti át a pálinka világát.
Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a díjátadó után megtartott köszöntőjében hangsúlyozta: a pálinka a magyar gasztronómia fontos terméke, amely az elmúlt években komoly minőségi javuláson ment át a hazai pálinkamanufaktúráknak köszönhetően.
Forrás: http://www.marketinginfo.hu/
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 3 nap
2 év 12 hét
3 év 22 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 16 hét
8 év 25 hét
8 év 25 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét