Több mint 1 900 hektár parlagfűvel szennyezett területen rendeltek el eddig közérdekű védekezést, úgynevezett kényszerkaszálást a megyei növény és talajvédelmi igazgatóságok szerte az országban, és mintegy 17 millió forint növényvédelmi bírságot szabtak ki - közölte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MSZH). A következő napokban várhatóan további mintegy kétezer hektárnyi területen végzik el a kényszerkaszáltatást.
A július 1-jén indult ellenőrzéseket és bírságolásokat az első fagyok beálltáig végzik a szakemberek, ez azt jelenti, hogy az allergén gyomnövényt le nem kaszáló ingatlantulajdonosok, illetve -használók még a következő hetekben is számíthatnak bírságolásokra. A jogszabály betartását külterületen a földhivatalok, belterületen elsősorban a helyi önkormányzat jegyzője, másodsorban a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságai (KH NTI) folyamatosan ellenőrzik. (Ha belterületen a - kerületi vagy települési - önkormányzat mulasztotta el a védekezési kötelezettségét, akkor megyei Kh NTI-nek kell eljárnia az ügyben.)
Ha az ingatlanon virágzó parlagfüvet találnak a hatóságok, akkor figyelmeztetés nélkül eljárást indítanak. Ekkor azonnal elrendelik a kényszerkaszáltatást, továbbá a növény- és talajvédelmi igazgatóság a mulasztó földhasználóval szemben növényvédelmi bírságot is kiszab. A növényvédelmi bírság mértéke függ a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától és parlagfűvel való fertőzöttség mértékétől. Külterületen egy hektár parlagfüves terület esetén a bírság összege 50 ezer és 150 ezer között, míg belterületen 750 ezer és 5 millió forint között lehet.
A különbséget egyebek mellett az indokolja, hogy egy parlagfűvel fertőzött belterületi ingatlan arányaiban több ember életére van hatással. Idén a megyei kormányhivatalok földhivatalai eddig országszerte 3 481 esetben, 4 623 hektár területen végeztek helyszíni ellenőrzést; ebből 2 548 esetben, 4 026 hektáron találtak parlagfűvel fertőzött területet. Az ellenőrzések alapján növény- és talajvédelmi igazgatóságok 2 084 esetben, összesen 1 920 hektáron rendeltek el közérdekű védekezést. Növényvédelmi bírság kiszabására 364 esetben 587 hektár területen 17 millió Ft értékben került sor, így egy bírság átlagos összege nagyjából 47 ezer forint volt. A Pest Megyei KH NTI 258 hektáron, 318 esetben rendelt el közérdekű védekezést a külterületeken, ami jóval több mint az ország többi megyéjében.
A jelenlegi pollenhelyzetre tekintettel a hatóságok most a területek gyommentesítésére koncentrálnak, így a bírságok kiszabása időben későbbre tolódik. A földhivatalok a vasutak, közutak, folyók, csatornák vízgyűjtők fertőzött területein is végeznek ellenőrzést, nem csak a mezőgazdasági területeken. A "parlagfű-felderítés" során azonban sokszor nem egyértelmű, hogy magán, állami, önkormányzati vagy vállalkozói kézben van-e az fertőzött parcella; erre gyakran csak az eljárás folyamán derül fény. Mivel az állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanoknak is van földhasználója, illetve kezelője, minden esetben megtörténik a felelősségre vonás, ha az ellenőrző hatóság parlagfűvel fertőzöttnek találja az ingatlant, még akkor is, ha maga az állam, illetve állami szervezet a felelős - írja az MSZH. Közölték azt is, országosan általános tapasztalat, hogy évről évre javul a területek tulajdonosainak jogkövető magatartása.
A földhasználók láthatóan nagyobb figyelmet fordítanak a parlagfű-mentesítésre, igyekeznek a hatósági intézkedések előtt eleget tenni kötelezettségüknek, és június 30-át követően önként elvégzik ingatlanjaikon a parlagfű-mentesítést. Adataik szerint a beérkezett lakossági bejelentések száma is kevesebb, mint az elmúlt évben. Parlagfüves területről bárki tehet bejelentést az ellenőrzésre jogosult hatóságoknál; külterület esetén a körzeti földhivatalnál, belterület esetén - függetlenül a terület tulajdonviszonyaitól - a jegyzőnél vagy a megyei Kh NTI-nél, amelyek kötelesek a jelzéseket kivizsgálni. Jelezték azt is, hogy a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület kiemelkedő szerepet vállal a parlagfű elleni küzdelemben a bejelentések továbbításában, és a figyelemfelhívásban.
Forrás: http://www.agrarunio.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=645...
Csatolmány | Méret |
---|---|
152676_170230710_big.jpg | 79.66 KB |
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 22 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 15 hét
8 év 24 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét