Agrár-szakképző iskolahálózat kiépítésén dolgozik a Vidékfejlesztési Minisztérium - közölte a szaktárca.
A VM pénteki közleményében ismerteti: Simon Attila István helyettes államtitkár pénteken a minisztérium épületében fogadta a tárca fenntartása alá kerülő 46 szakképző iskola vezetőjét. A találkozón a jelenlegi fenntartó, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) elnöke, Marekné Pintér Aranka, valamint a megyei tankerületi igazgatók is jelen voltak. A meghívottakat a helyettes államtitkár tájékoztatta a szakképzési rendszer változásairól, a fenntartó-váltás jogi hátteréről és a közeljövő feladatairól.
A minisztérium szakemberei a következő hetekben valamennyi érintett iskola vezetőjével külön is találkoznak, hogy pontos képet kapjanak a szakképző intézmények jelenlegi helyzetéről, kötelezettségeiről és az ott folytatott agrár-szakképzésről.
Ennek a folyamatnak az eredménye - a már a Darányi Ignác Tervben is megfogalmazott elképzelés -, hogy 2013. szeptember 1-jétől az agrár-szakképzés felügyelete és irányítása, valamint az agrár-intézményhálózat fenntartói joga a VM-hez kerül, "ezzel is erősítve azt a kormányzati szándékot, hogy a mezőgazdasági szakképzés színvonala emelkedjen, versenyképes bizonyítványt adjon a jövő nemzedékének, visszaállítva az agrárium becsületét és tiszteletét" - írja a tárca közleményében.
forrás: http://www.hirado.hu
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 22 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 15 hét
8 év 24 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét