Ne csak a spórolás miatt figyeljen oda a mosogatásra, legyen egyidejűleg környezettudatos is! Ez nem is olyan nehéz, ráadásul tényleg takarékosabb.
Először is, ha teheti, várja meg, míg összegyűlik egy nagyobb adag csetres, vizet és mosogatószert is spórol, ha nagyobb adagokban mosogat. Nem kell minden használt poharat egyből tisztán eltenni, és a tányérok is várhatnak, akár egy-két napot is. Pohárból eleve próbáljon meg napközben csak egyet használni (oké, a reggeli kávét nyilván inkább csészéből vagy bögréből igya, de a gyümölcslé és a víz nyugodtan keveredhet). Ezzel is spórol időt, mosogatószert és vizet, ráadásul egy szuper kifogást is nyer arra, hogy amikor este hazaesik a munkából, ne egyből házimunkával kelljen indítania.
Mielőtt belekezd a mosogatásba, kaparásba, zsírfolt eltávolításába, vegyen elő egy nagyobb lavórt és öntsön bele forró vizet. Adjon a vízhez ecetet és szódabikarbónát, és mosogatás előtt áztassa ebben a használt tányérokat, poharakat. Távolítsa el az edényekről a darabos ételmaradékokat, mielőtt a lavórba tenné. (A zsírosabb, szaftosabb lábasokat, serpenyőket egyelőre tegye félre.) Ez költséghatékony megoldás, ráadásul nem is igényel akkora melót, mintha csak simán nekiesne a mosatlannak.
A mosogatást a legtisztább vízben, a poharakkal kezdje, majd jöhetnek a tányérok és az evőeszközök. Ha végzett a kisebb dolgokkal, a használt, koszos vízbe még beleteheti ázni az edényeket és serpenyőket is, de a zsírosabbakat érdemes már előzőleg kitörölgetni egy langyos vizes-ecetes ronggyal. Hagyja, hogy rendesen kiázzanak – felesleges volna súrolással összekarcolni a felületüket, ráadásul fölöslegesen energiát pocsékolni, ha így is megfelelő eredményre juthat. Az ecet és a szódabikarbóna a legmakacsabb étellerakódásokat is fellazítja.
Az egyik legborzasztóbb dolog a mosogatásban, hogy rendszerint megfájdul az ember dereka-válla. Naná, hogy megfájdul, ugyanis a legtöbben görnyedten, púpos háttal és lógó fejjel mosogatnak. Ha figyel a helyes testtartásra, elkerülheti a hátfájást, és idővel hozzászoktathatja testét a helyes tartáshoz. Húzza be a hasát, és lazán engedje le a vállait úgy, hogy a lapocka alsó csúcsai közelítsenek egymás felé. A fejét tartsa egyenesen, billentse előre, és szorítsa össze popsiját. Ez egy kicsit macerás, úgyhogy aki teheti, dőljön homlokkal a konyhaszekrény ajtajának, így tehermentesítheti gerincét, derekát (én az utóbbi pozíciót preferálom). Bár a fenékszorítást itt is lehet csinálni, legalább edz egy kicsit hátsójára. Ha pedig legközelebb új konyhabútort vásárol, figyeljen oda a munkalap megfelelő magasságára, pontosan emiatt fontos...
A mosogatószeren is rengeteget spórolhat, ráadásul ez a megoldás környezetkímélő, nem irritálja a bőrt, és nagyon jól old mindenfajta szennyeződést. Vegyen elő egy üres flakont, tegyen bele pár teáskanál mosószódát, öntsön rá meleg vizet, és rázza össze. Igaz, ez az oldat foltot hagyhat, ha nem használ ecetet az edények öblítésénél (főleg alumíniumedények esetében), de mivel a lavórba tesz ecetet is, nem lehet gond. Ha valami mégis foltos marad, és ez nagyon zavarja, mosogatás után ecetes ronggyal törölje át.
A legjobb megoldás: öntsön a szennyes edénybe húszszázalékos ecetet – legalább annyit, hogy ellepje a lerakódást, és hagyja ázni egy éjszakán át (aki nem bírja az ecetszagot, nyugodtan tegye ki a lábast az erkélyre, már ha van, persze). Másnap könnyedén letörölhető a szennyeződés. Egy kicsit körülményesebb megoldás, ha sót és vizet tesz az edénybe, majd felforralja. Ugyanezt szódabikarbónás vízzel is teheti, de forralás után hagyja legalább két-három óráig állni a lábasban a keveréket. Ha süteményt süt, érdemes sütőpapírt használni (van, amelyik többször is felhasználható), mert így a süti alja nem ég le a tepsiben.
A legjobban fokhagymaprést és sajtreszelőt utálok elmosogatni, gondolom, nem kell magyaráznom, miért. Nem olyan régen hallottam a következő tippet, amit most már én is alkalmazok: használat után a sajtreszelőn száraz kenyérdarabot reszelek át. Száraz kenyér meg majdnem minden háztartásban akad… Sajnos, a fokhagymapréshez még nincs tuti tippem, de ha önnek van, szívesen veszem a Facebook Shopaholic oldalán!
forrás: http://divany.hu/eletmod/
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 21 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 15 hét
8 év 24 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét