Hirdetés

Hirdetés

XXI. Nemzetközi Betlehemes Találkozó

Esemény ideje: 
Péntek, 2011. December 09. 10.00 - Vasárnap, 2011. December 11. 18.00

Debrecen, 2011. december 09 - 11. Történelmi, hagyományőrző A Debreceni Művelődési Központ, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, és a Csokonai Színház idén ismét megszervezi a Nemzetközi Betlehemes Találkozót, amely hagyományosan a Kárpát-medencei magyar hagyományőrző együttesek téli ünnepköri játékainak rangos szemléje.

Öt országból (Magyarország, Románia, Ukrajna, Szlovákia, Szerbia) 40 hagyományőrző csoportot hívtunk meg a találkozóra, amely összesen több, mint 600 főt jelent. A betlehemes csoportok műsorát a Kossuth téren, a Belvárosi Közösségi Házban, az adventi városrészi családi rendezvényeken, kulturális, oktatási, szociális intézményekben, óvodákban és templomokban is megtekinthetik városunk polgárai.

ELŐZMÉNYEI
A Nemzetközi Betlehemes Találkozót először 1991-ben szervezték meg. Négy éven át Kecskemét, később Budapest lett a rendezvény helyszíne. 2006-ban került a találkozó Debrecenbe. Azóta ez a nemzetközi rendezvény évről évre egyre jobban szervesül a térség adventi programjába is.

A város és környéke települései, közösségei a kezdetektől örömmel fogadták az érkező betlehemes csoportokat és nagy szeretettel várják őket minden decemberben. 2010-ben Debrecenben már a ötödikre, összesen pedig a huszadik Nemzetközi Betlehemes Találkozóra készülünk.

Debrecen földrajzi fekvése miatt is alkalmas helyszín, hiszen közelében vannak a még autentikus betlehemes hagyományokat falusi, élő közegben őrző területek: Felvidék, Kassa környéke; Kárpátalja; Partium, illetve Erdély. Ezek a betlehemes játékok tekintetében egymásba átérő néprajzi egységek és az alföldi pásztorjátékoknak itt volt az egyik centruma.
Pontos helyszín: több helyszínen Belépő: Nincs információ.
Információ: Debreceni Művelődési Központ 52/413-939 info@debrecenimuvkozpont.hu Honlap: www.debrecenimuvkozpont.hu

Forrás: http://www.fesztivalkalauz.hu/index.php/option/naptar/task/details/faz/1...

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.