2011. július 8-10-én (péntek, szombat, vasárnap) ismét megrendezésre kerül a jubileumi korba lépett V. „Erdélyország az én hazám” elnevezésű világtalálkozó a Duna-kanyarban, Verőcén a Csattogó-völgyben.
Az elmúlt évek igazolták, hogy a nyári találkozók a célkitűzésüknek megfelelően zajlottak le. A visszajelzések megerősítik a szervezőket, hogy helye van ily nagyszabású, erdélyieket, Erdélyért tenni akarókat egybehívó rendezvényre. Idén, azaz 2011. évben a szórakozást, kikapcsolódást biztosító programokba ágyazva kiemelten fogunk foglalkozni Székelyföld bemutatkozásával, a Székely Autonómiával, a Magyarországi Unitárius Egyház és az Erdélyi Unitárius Egyház egyesülésével.
Megemlékezünk a bukovinai székelyek 70 évvel ezelőtti áttelepüléséről, és az 1711. évben befejeződött Rákóczi szabadságharcról. Mint tavaly, idén is lesz Műszaki- és Tudományos Konferencia. Mindhárom nap zárásaként ismert, Erdély szellemiségéhez kötődő zenekarok (szóba jövő zenekarok: Kormorán, Republic, Ismerős Arcok, Bikini, Székelyvér stb.) fogják felvidítani a nagyérdemű közönséget. A rendezvényről a február 25-től megújuló honlapunkon – www.erdelyhon.hu -, vagy a szervezőkön keresztül lehet többet megtudni!
A világtalálkozó lebonyolítója a Budapesti Székely Kör Közhasznú Alapítványa, Székelyföldért Társaság, Pásztortűz Egyesület (Nyárádszentlászló). A szállások vonatkozásában érdemes már most előre tervezni és foglaltatni, hisz egyre többen szeretnének vendégként megszállni a Csattogó-völgyben. Eddig a 365 faházas férőhelyek negyede már elkelt. Sátorozási hely viszont lesz bőven! Kérünk tehát minden táborozni vágyó barátunkat, időben jelezze szállásigényét, s a www.erdelyhon.hu honlapunk Szállás, belépő oldalát olvassa át alaposan, a tábori szállástérkép figyelembevételével. Bárminemű felvilágosítás tekintetében forduljon Hozzánk bizalommal!
Várunk ötleteket, szervezésben való részvételi felajánlást. Szervezzük együtt, kalákában a Rólunk és Hazánkról, Erdélyről szóló világtalálkozónkat ! "Fél világot is bejárhatod, más ember földjén testvértelen leszel s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot, ha nemzetedről megfeledkezel." (Wass Albert)
Pontos helyszín: Csattogó-völgy
Belépő: Nincs információ.
Információ: Gaál István főszervező 70/946-9121 erdelyhon@yahoo.com
Honlap: www.erdelyhon.hu
Forrás: http://www.fesztivalkalauz.hu/index.php/option/naptar/task/details/faz/1...
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 22 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 15 hét
8 év 24 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét