„LAKODALOM VAN A MI UTCÁNKBAN” - II. Rétes és Lakodalmas Napok Révfülöpön Péntek délután 17 órától „Nyújtják, mint a rétest” igazi Falusi Rétes nyújtással kezdődik a rendezvény.
A rétes nyújtása, készítése közben vidám lakodalmas mulatós dallamok, néptáncbemutatók és hagyományőrző bolondságok várják a résztvevőket. Szombaton elleshető a lakodalmas ételek készítése, s természetesen délelőtt a rétes készítés fortélyaiba is még betekintést nyerhetnek a rendezvényre látogatók. Szombaton délután kezdődik az igazi falusi lagzi a lakodalmas menettel a fiús háztól a lányos házig, ahol a menyasszonyt a lakodalmi ceremóniamester - vőfély - kéri ki, majd búcsúztatja a szülőktől.
Ezután a lakodalmas menet a vőfély vezetésével elindul a lakodalom helyszínére, ahová nem is olyan egyszerű bejutni, hiszen a vendégseregnek a kapuban különböző tréfás kérdéseket tesznek fel, s csak a jó válasz esetén engedik be a násznépet, majd kezdődik a lakodalmi dínom – dánom.
A vőfély a rendezvény folyamán feleleveníti a régi lakodalmi hagyományokat: seprűtánc, menyasszony cipőjének ellopása, kásapénz, Gyertyafény keringő, menyecsketánc, új asszony elrablása. A menyecsketánc után természetesen folytatódik a hajnalig tartó mulatság, ahol mindenki kedvére rophatja a táncot kifulladásig. Vegyen részt egy igazi falusi lagzin és mulasson hajnalig !
A rendezvény helyszíne: Sport Üdülő – Révfülöp, Füredi u. 42. A rendezvényről és a szálláslehetőségekről további információ kérhető, illetve a Lakodalmas Vacsorára jegyek igényelhetők: info@vakaciotabor.hu, +3630/997-5347, www.vakaciotabor.hu Pontos helyszín: Sport Üdülő (Füredi u. 42.)
Belépő: A rendezvény látogatása ingyenes!
Információ: Vakáció Üdülő 30/997-5347
info@vakaciotabor.hu
Honlap: www.vakaciotabor.hu
Forrás: http://www.fesztivalkalauz.hu/index.php/option/naptar/task/details/faz/1...
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 22 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 16 hét
8 év 25 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét