Május 15-én lesz 2 éves a termelőtől.hu oldalunk. Előtte is létezett már egy levelezési lista, amin keresztül vevőket kerestünk a minket megkereső termelőknek, sőt karácsonykor gazdára talált bicikli, szekrény is a segítségünkkel.
Minden ünnep, az ünneplés mellett alkalom arra is, hogy elgondolkodjunk az eredményeken, a tapasztalatokon és a jövőbe nézzünk.
Ezeket a gondolatokat most megosztom veletek és a tervezéshez is kikérem a véleményeteket.
Először is bemutatkoznék, írnék pár sort magamról, hogy értsétek motivációmat, értékeljétek erőfeszítéseimet.
42 éves vagyok, 3 fiú gyermek édesapja, és tősgyökeres pesti. A szüleim is pestiek, és csak kamasz koromban kellett néha felásni a Veresegyházon lévő telkünk kertjét, amihez akkor nem sok kedvem volt. Informatikai tanulmányokat végeztem, és már 9 éve saját cégemet vezetem, egy marketing kommunikációs ügynökséget. Cégemről itt olvashatsz bővebben: www.rbl.hu
A termelőtől.hu oldal ötlete 2008-ban fogant meg bennem. Mindenki panaszkodott az akkori kormány ellen, különböző „ellenálló” csoportok alakultak, gyakoriak voltak a tüntetések, de nem tett igazán senki semmit. Legalább is az én környezetemben. Mindenki csak várta, hogy valaki csináljon valamit, amihez majd lehet csatlakozni. Én is kerestem ilyen lehetőségeket, de nem nagyon találtam, hiába keresgéltem az interneten, vagy jártam el különböző gyűlésekre.
Nem tudtam, hogy pontosan mit keresek, így azt sem tudtam pontosan, hogy mit szeretnék én csinálni.
Egy alkalommal ismerőseim elhívtak magukkal egy Maglód közelében lévő gazdához. A gazda tartott álatokat, volt teje, sajtja, húsa, no meg pálinkája is. Kedélyesen elbeszélgettünk, a gyerekeknek megengedték, hogy a magtárban a gerendáról ugráljanak a zabba, még lovagolni is lehetett volna, ha lett volna rá időnk.
Ott vásároltam először termelőtől húst, ami fel volt kockázva, műanyag dobozba le volt fagyasztva. Arra kértek csak, hogy a dobozt majd valahogy jutassam vissza hozzájuk.
Az egész látogatásnak olyan hangulata volt, mintha a vidéki rokonoknál jártunk volna, pedig én akkor találkoztam velük először.
A hús nem pihent sokáig a hűtőben, isteni vörösboros pörkölt készült belőle, vendégeink legnagyobb örömére. Miközben falatoztunk, elmeséltem élményeinket, mutogattuk a fotókat.
Pár nappal később gondoltam, hogy ismét vásárolok termelőtől, és elkezdtem keresni az interneten a közelünkben lévő termelőket. A kereső nagyon kevés címet és sok hiányos információt adott.
Ekkor született meg az ingyenes termelői adatbázis, a termelőtől.hu ötlete.
A történetet hamarosan folytatom, leírom az akkori ötleteimet, majd következnek a számok, hogy mit is értünk el 2 év alatt.
Üdvözlettel,
Rönky Balázs, a termelőtől.hu alapítója
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
2 év 12 hét
3 év 22 hét
3 év 23 hét
7 év 34 hét
8 év 15 hét
8 év 24 hét
8 év 24 hét
5 év 31 hét
8 év 28 hét