Hirdetés

Hirdetés

Februárban 47,5%-kal nőtt az agrártermékek termelői ára

Az agrártermékek termelői árszintje februárban 47,5%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál, míg az év első két hónapjában 42,8%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit, alapvetően a növényi termékek január-februári 61,3%-os áremelkedése miatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az élő állatok és állati termékek termelői ára az első két hónapban 12 százalékkal emelkedett. Az agrártermékek termelői ára tavaly július óta folyamatosan és egyre nagyobb arányban emelkedik az előző év azonos időszakához képest, 12,8 és 47,5% között.
Az idén februárban a növényi termékek árszínvonala 67,9%, az élő állatok és állati termékeké pedig 13,3%-kal emelkedett 2010. februárjához képest. Az idén februárban a növényi termékek árszínvonala 67,9, az élő állatok és állati termékeké pedig 13,3 százalékkal emelkedett 2010. februárjához képest. Az idén januárban a növényi termékek ára 57,6 százalékkal, az elő állatoké és állati termékeké pedig 10,5 százalékkal nőtt.

Januárban az agrártermékek termelői árszintje 39,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az adatok szerint 2011 februárjában a gabonafélék termelői ára duplájára emelkedett 2010 februárjához képest. A búza felvásárlási ára 2010 áprilisa óta, amikor tonnája 28.200 forint volt, folyamatosan növekszik, s az idén februárban már 73.400 forint volt.

Eközben a kukorica tonnánkénti ára 54.900 forintra nőtt, ami 81 százalékkal magasabb, mint 2010 februárjában. Az ipari növények termelői ára 35,7, ezen belül az olajnövényeké 61 százalékkal emelkedett a 2010. februárihoz képest. A napraforgó ára meghaladta a tonnánkénti 134.700 forintot, ám ebben az időszakban az éves mennyiség csak elenyésző hányadát értékesítik a KSH szerint. A burgonya termelői ára jelentősen, 68,9 százalékkal, a zöldségféléké 13,1 százalékkal nőtt. A gyümölcsök termelői ára februárban 39,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, elsősorban az alma magasabb ára miatt.

A KSH számításai alapján a vágóállatok termelői ára 2011 második hónapjában 12,2 százalékkal volt magasabb a 2010. azonos időszakinál. A vágómarha ára 35,3 százalékkal nőtt, ennél jóval kisebb, 43, százalékos mértékben a vágósertésé és 16,2 százalékkal a vágóbaromfié. A vágómarha egy éve tartó folyamatos áremelkedése elsősorban a külföldi kereslet hatásával hozható összefüggésbe a hivatal szerint. Az idén februárban az állati termékek árai 15,7 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos időszakinál, ezen belül a tyúktojás ára 6,5 százalékkal csökkent, a tejé 22,5 százalékkal nőtt.

Január-februárban a gabonafélék ára 87,1 százalékkal haladta meg a 2010. azonos időszakit. A vágóállatok termelői ára 10,2, az állati termékek ára 16,5 százalékkal emelkedett. Ugrás az oldalra

Forrás: http://www.agrarhirek.hu/agrarpolitika/9243.html

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.