Hirdetés

Hirdetés

Meghosszabbított ügyfélszolgálat az Egységes Kérelem beadása kapcsán

Az Egységes Kérelem 2014. évi benyújtásának megkönnyítése és az ügyfelek minél teljesebb körű tájékoztatása, informálása érdekében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Központi Ügyfélszolgálata 2014. május 10-én (szombaton) 9.00-12.00 óra között, valamint 2014. május 12-15. között 8.00-17.00 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére.

 

A beadással kapcsolatban felmerült kérdésekkel telefonon az MVH ügyfélszolgálatához a 06-1/374-3603, 06-1-/374-3604 telefonszámokon, elektronikusan a honlapon található „Kérdések / Kérdés feltevése" menüponton keresztül lehet fordulni.

Az Egységes Kérelem benyújtásának határideje a 28/2014. (III. 27.) VM rendelet alapján 2014. május 15. Aki május 15. után nyújtja be kérelmét, annak már munkanaponként egy százalékkal csökken az elfogadott támogatási összege. A jogszabály szerint 2014. június 9. – mivel ez idén munkaszüneti napra esik, így ez a dátum június 10. – után beérkezett kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. 

A kérelmen módosítást szankciómentesen jogszabály szerint május 31-ig – idén június 2-ig – lehet végezni, ezután –június 10-ig – viszont már a módosítással érintett táblára járó támogatási összeg munkanaponkénti 1%.os csökkentésével jár a módosítás. 2014. június 11-től módosítást nem lehet benyújtani!
Figyelem! A hasznosítási kód váltás jogcímenként eltérő módon - módosításként vagy pontosításként - kerül feldolgozásra!

Nem termelő mezőgazdasági beruházások, ültetvénykorszerűsítés, lágy- és fásszárú energiaültetvények, kertészeti ültetvények korszerűsítése valamint a gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítése intézkedések esetén módosítás 2014. június 9-ig (munkaszüneti napra tekintettel 2014. június 10-ig) szankciómentesen benyújtható.

A kérelmekkel kapcsolatosan addig van lehetőség pontosítást benyújtani, amíg az ügyfelet szabálytalanságról nem értesítették vagy helyszíni ellenőrzésről nem értesítették ki, vagy kiértesítették helyszíni ellenőrzésről, de az ellenőrzés az adott területtel kapcsolatosan szabálytalanságot nem tárt fel.
Az egységes kérelem benyújtásáról további részletek az 53/2014. (IV. 8.) számú MVH Közleményben olvashatók.


Az online ügyfélszolgálati rendszer kibővítésre került az MVH-nál, így az összes EMVA-ból finanszírozott jogcím és az Egységes Kérelem jogcímeivel kapcsolatos információk elérhetőek az www.mvh.gov.hu oldalon az Elektronikus ügyintézés menüpont Ügyfél tájékoztatási rendszer alkalmazásban

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.