Piacra járni nagyon jó. Semmihez nem hasonlítható élmény elvegyülni benne, megmártózni a zöldségek és gyümölcsök között, a savanyúságok sokféleségében, a hentesek soráról nem is beszélve. Mindez elegyedik a lángos nehéz illatával. Régi szokásom, hogy idegen városban járva – legyen az akár külföldön – szenvedélyesen felkeresem a helyi piacot, hiszen sehol máshol nem lehet jobban megismerni az ott élő embereket, hisz a piacon az agorafunkció élénk valóság. Kurva jó!

A piac pedig olyan, amilyet megérdemlünk. Jelenleg azt érdemeljük meg Budapesten nagyrészt, hogy az árusok döntő része elveszi a vásárlótól azt az alapvető jogát, hogy válogasson a termények között. Néha finomabb ráutalásokkal, néha extrém bunkósággal hozzák ezt a vásárló tudomására. Mindenkinek vannak emlékei olyanokról, hogy: „a barackot én adom”, „nem lehet válogatni”, sokszor az üzenetet gőgös sértettséggel vegyítik, és/vagy képi illusztrációval erősítik. Néha már úgy vagyok vele, hogy inkább egy nagyobb közértben veszek gyümölcsöt, mert igaz, hogy kicsit drágább, de nem fogok gyomorgörcsöt kapni, ha magam akarom megválogatni mit veszek meg, másrészt nem is biztos, hogy arányaiban többet kell érte fizetnem, hisz így tuti, hogy a fele nem rohadt az adott terméknek.

Rajtunk múlik, hogy meddig áll fent ez a minimum szereptévesztésből fakadó állapot. Ha nem vagyunk hajlandóak vásárolni ezeken a helyeken, akkor közösségileg rákényszerítjük őket, hogy változtassanak. Ne becsüljük le az érdekérvényesítő lehetőségeinket, már csak azért is, mert a mi pénzünkből élnek. Ha nem vásárolunk náluk, akkor előbb-utóbb felismerik, hogy alkalmazkodniuk kell igényeinkhez. 

Persze, szinte már látom magam előtt a bejövő kommenteket, hogy ez milyen utópisztikus elképzelés, ami aztán rövid időn belül elfajul mindenféle prolizáshoz, megmagyarugarozáshoz. Legyünk okosabbak, és vegyük számba milyen apró lépésekkel juthatunk el a megoldáshoz. Elsőként talán becsüljük meg azokat a kofákat, árusokat, akikben fel sem merül, hogy cseszegessék azokat, akik a pénzt adják nekik. Ők azok, akik a kereskedelem nemes hagyományát magukkal hordozzák, és meg is érdemlik, hogy jól éljenek a munkájukból. 

Nosza, munkára fel: a Lehel-téri csarnokban nem találtam olyan helyet, ahol válogathatnék, még középen az őstermelők között sem. Az Arany János utcai csarnokban szintén ugyanez a helyzet. A Fővám téren valahol középen van egy zöldséges, ahol igen, és a baloldali soron is egy. A Kossuth téren péntekenként tartott termelői piacon szinte kivétel nélkül lehet, ahogy a hétvégenként a Komjádi-uszoda előtt tartott „mdf”-piacon is.

Újpest, Kispest jelentkezz! Írjátok le kommentben pozitív tapasztalaitokat a témával kapcsolatban! Ha összehozunk egy dicsőségtáblát, vagy egy használható adatbázist, már megérte. 

Továbbgondolva lehet, hogy az a megoldás, hogy a vásárlóbarát kofák összefognak és egy akár matricával, akár egy A/4-es lappal jelzik, hogy szabad a vásár.

Tisztességes piacozók, öntudatos piacra járók! Össze kell fogni és normalizálni ezt a nem túl jelentős, de fontos jelentéstartalommal bíró problémát.

Képek forrásai: itt és itt.

Forrás: http://fenteslent.blog.hu