Forrás: http://fn.hir24.hu/ Szerző: Dóra Melinda Tünde

Heves reakciókat váltott ki sorozatunk, amelynek első részében bemutattuk, hogy több százezer forintot is megspórolhatunk azon, ha a kert egy részét veteményessé alakítjuk, majd készítettünk egy mintatervet egy 42 négyzetméteres kertre, amely egész évben szüretelhető lesz, és egy négyfős család zöldségigényének nagy részét ellátja.

Ebben a részben arról lesz szó, ami a sokak számára hihetetlennek tűnő eredmények mögött van: egy a hagyományostól kicsit eltérő kertészkedési módszer.

Először is egy bemutatkozzásal szeretném kezdeni, és innentől kezdve nem az újságokban megszokott többesszámot használnám. Ez a sorozat én személyes tapasztalataimat, véleményet, ötleteimet mutatja be. És az eddigi kommentekből ítélve ezek vannak annyira furcsák, hogy nem illendő a szerkesztőség többi tagját kész helyzetbe hozva belekényszerítenem a radikális nézeteimmel való közösségbe.

Szóval: a nevem Dóra Melinda Tünde és gazdasági újságíró vagyok. Mellette pedig egy exkluzív éttermek – egyebek között egy Michelin-csillagos– számára különlegességeket termesztő kis kertészetem van Budaörsön. Hétről hétre a lehető legmagasabb minőségben kell produkálnom megfelelő méretű zöldségeket és fűszernövényeket, időjárástól és talajviszonyoktól függetlenül, télen-nyáron. Aki kertészkedik, pontosan tudja, hogy ez egy elég nagy feladat.

A nagyapámnak még háztájija volt, de az apám már csak fenyőket és rózsákat ültetett, és nem volt alkalmam eltanulni tőlük a hagyományos háztáji gazdálkodás trükkjeit. Úgy kutattam fel az ismereteket a répa termesztésével kapcsolatban, ahogy újságíróként anyagot gyűjt az ember egy sztorihoz: sokféle forrást megkérdezve, szkeptikusan, a gondolatmeneteket logikailag ellenőrizve, következtetéseket levonva és tesztelve, nyitottan arra, hogy nem biztos, hogy amit megszoktunk, az egyben a legjobb is. Ezzel együtt, amit javaslok, az nem feltétlenül nagy újdonság, csak nálunk a háztájiban nem annyira elterjedtek ezek a módszerek.

A mi tradícióink

Nagyapám maglódi kertjéből arra emlékszem: nagy, szabad barna földfelületek voltak, ahova sosem szabadott lépni, legalábbis tavasszal nem, mert nyár közepére minden locsolás mellett is olyan vastag és kemény kéreg nőtt a kornyadozó lila karalábé közé, hogy nagyanyámnak kapával kellett felvagdosnia annyira, hogy az öntözővíz legalább bejusson. Gaz nem volt sehol, bár azt nem tudom, hogy azért, mert menetrendszerűen bevetették a permetszerek nukleáris bombáját, a totális gyomirtót, a Glialkát, vagy egyszerűen állandóan kapáltak.

A zöldségek szabványos távolságra voltak, sokszor olyan messze egymástól, hogy én, a tilosban ugrabugráló gyerek, bőven átfértem köztük.

A növények ültetésének szigorú logikája volt: káposzta a káposztával, krumpli a kumplival. Virágágyás külön, a kert gyönyörű gyeppel borított reprezentatív részében.

Csodálatos kert volt. Renddel, munkával, növényi fegyelemmel.

Kaotikus kuszaság

Szegény biztos a fejét vakargatná, ha körbe tudnám vinni a kertemben. A növények kusza összevisszaságban vannak, túl közel egymáshoz (megfojtják egymást!), emelt ágyásokban (minek?), fátyolfólia alatt (az mi? És minek?) és még ráadásul teljesen szét is van szórva a kert különböző szegleteiben ugyanaz a típusú növény (hogy találod meg, amit keresel?). Még az ágyások se rendesen, azonos távolságra vannak egymástól, hanem a telek emelkedését követik.

Számtalan helyen szabadon virágzik a gaz. Még a darazsakat sem irtom ki a fészerből, pedig én is félek tőlük, amikor bemegyek valamiért.

És biztosan valami olyasmit kérdezne: dehát hogy kapálsz?

Kicsit szoronganék, hogy is mondjam meg neki, anélkül, hogy megbántanám azzal, hogy feleslegesnek állítom be évtizedek fáradságát és izzadságát. Hogy én sehogy. Nem kapálok. Nem ások évente. Kizárólag akkor vetek be ásót, rotokapát, ha egy jó kis ősgyepes területet vonok be újonnan a termesztésbe, és akkor se mindig, csak ha összetapadt agyag a föld.

Érvek a kapálás ellen

Miért szoktunk kapálni?

A kapálás egyik fontos célja a kiszáradt, megkérgesedett talajfelszín összetörése, hogy könnyebben jusson be a víz a gyökerekhez, és ne csak lecsússzon öntözéskor a tetejéről. De erre is van más módszer: ha sose szárad ki a talaj felszíne. A földre terített mulcstakaró – komposztból, gombakomposztból vagy szalmából – dolgozik helyettünk.

Másrészt a kapálás a gazok ellen is fontos. De a haszonnövények szépen maguk elfojtják a gazt, ha kapnak egy kis előnyt és egy vastag réteg komposzt vagy gombakomposzt védi a földet és gátolja a csírázásukat. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb gazmag neki sem indul a növekedésnek. De azért előfordul néhány eltökélt versenyző, ezeket pedig 2-4 leveles korukig könnyedén ki lehet húzni. Ilyen fiatalon a gazok is sérülékenyek – és további előny, hogy ilyen picin még nem tudnak kényszerérni és magot hozni. Négy-öt négyzetméter (egy ágyás) kézi gazolására általában elég 15 perc – szüret közben letudható.

A kézi gazolás előnyei

Ha valami meg mégis átjut, mint fél méter mélyről feltörni képes aprószulák, azon a kapa sem sokat segít, ki kell szedni úgyis kézzel, amennyire lehet, gyökerestül.

A kézi gazolás további előnye, hogy kit lehet válogatni a finom ehető gazokat. A tyúkhúr például kimondottan finom és tartalmas salátazöldség. A libatop sem rossz, kicsit a spenótra emlékezet, ami nem is csoda, lévén, hogy labodaféle. Árnyalt, izgalmas íze van a vad madársalátának is, amiből az én területemen szintén sok van. És nem egy nagy ördöngősség felismerni őket.

Gyakori szüret

A kertben ugyanis ez a legmegerőltetőbb munka, a termények összegyűjtése. Az ágyásokról legalább hetente-kéthetente be kell gyűjteni a friss zöldséget ahhoz, hogy jól működjön a rendszer. Ez is egy jelentős különbség nagyszüleim kertészeti módszereihez képest – ott a zöldség addig állt a kertben, amíg nem volt rá szükség.

Csakhogy amit az ember megspórol a tárolóhelyen, azt elveszíti a nagy területtel járó nagyobb munkaigényen. Ha végtelen lenne a telkünk mérete, akkor sem lenne célszerű nagyon sokat beültetni, mert minden négyzetméterrel van egy adag munka.

A gyakori szüretnél a növények ledobnak valamennyit a gyökérzetükből, hogy megtartsák az ideális levél-gyökér-arányt. Ez azt jelenti, hogy a föld alatt folyamatosan tápláljuk a talajt a szüretessel, és a giliszták izgatottan kapálnak helyettünk.

Az intenzív termesztés trükkjei

Ha kis területen, intenzíven, sok komposzttal termesztünk, annak számtalan előnye van. Ez egyébként nem egy új gondolat: a XVIII. században Párizs környékén már bevezettek egy hasonlóan sűrű ültetésű kertészeti módszert: fél méter vastag réteg lótrágyát húztak a termesztési terület tetejére, és kihasználták a közeli ültetés előnyeit: a párás mikroklímát és azt, hogy elnyomták a növények a gazokat.

Az intenzív termesztéshez azonban szükségünk van jelentős tápanyagmennyiségre, hogy a növényeink ne egymástól szedjék el a tápanyagot. (A komposztról külön írunk majd a sorozatban.) Több komposztra van szükség, mint amennyi egy átlagos családi ház kertjében előállítható, tehát vennünk kell majd.

Ugyanígy, különösen ügyelni kell arra is, hogy minden növénynek elég víz jusson. (Az öntözésről is lesz cikk.)

A kicsi és a nagy

Mint a fentiekből is kiderül, ez nem egy nagyipari szántóföld traktorral és boronálógéppel, precíziós szemenként vetőgéppel, ráülős palántázógéppel és kombájnnal, ahol erőből letoljuk a terepet egyenesre és szétbombázzuk a gazt. Ahol például a sajtolásra szánt napraforgómagok szüretelését úgy kezdik, hogy rászórnak egy totális gyomirtót a teljes táblára, „deszikkálják”, aminek következtében meghal a növény, és a magok sietve beérnek.

Ez egy kézi munkaerőre alapozó, térdelős-guggolós kiskert módszere, ahol ésszel és nem erővel kell megoldani a problémákat. Több hektáron nem biztos, hogy jól alkalmazhatók lennének ezek a módszerek.

De éppen ez teszi őket alkalmassá egy családi ház kertjéhez.

• Nem kell gépekbe beruházni (az én eszközlistám: egy motoros fűkasza, egy fűnyíró, egy ágdaráló, egy elektromos rotokapa, amit még én is fel tudok emelni és egy szivattyú).
• Nagyon kevés fizikailag megterhelő munkát kell végezni, mint az ásás és a kapálás. Egyedül a gyep feltörésekor kell ásni vagy rotokapálni. Kapálni sem kell.
• Nem kell égetni a lekapált gazt, hiszen olyan picik, hogy csak odébbdobja az ember, nem tud kényszerérni és magot hozni.
• Iszonyú sok termény várható kis területről, becslésem szerint körülbelül 20 kg egy négyzetméterről egy év alatt.
• Minden héten szüretelhető gyakorlatilag minden ágyásból valami.
• Nem kell vegyszereket használni (én elsősorban a fátyolfóliával tartom távol a rovarokat, végszükség esetén szóba jöhető bioszerek nálam, de inkább csak a gyümölcsfáknál: neem olaj, huminsav, bordói lé.)
• Szórakozató a természettel megpróbálni együttdolgozni, legyűrés helyett.
• Akármilyen is a talaj, ha agyagos, ha homokos, lényegében ugyanazt az eljárást lehet használni.
• Nem baj, ha nem vízszintes a terület, az ágyásainkat így is jól el lehet helyezni.

A sorozat következő részében egy ágyás egy évéről lesz szó – vagyis, hogy a különböző termények miként váltják majd egymást az év során (télen is szüretelve!) és hogyan lehet 5-6 féle növényt termeszteni egymás után egy helyen.

Ha szeretne nekivágni, akkor a kiskert bekerülési költségeiről a sorozat első részében olvashat. A második részben pedig talál egy kerttervet és egy becslést a várható terménnyel kapcsolatban.