Kényszer még olyan jót nem szült, mint ami 2008-ban történt egy háromszáz lelkes tolnai faluval, Kalaznóval. Körjegyzőségbe kényszerült, a "testvértelepülések" azonban nem a szomszédban, hanem 15-20 kilométerrel arrébb vannak. A polgármesternek leesett az álla, amikor megtudta, mi folyik a másik két községben.

- Nem fizetnek segélyt, hanem a rászorulókkal műveltetik meg a falu földjeit. Az önkormányzatoknak traktoruk, zöldségültetvényeik, gyümölcsöseik vannak. Elfogott a nemes irigység. Hiszen ezt mi is meg tudjuk csinálni! - meséli László János, Kalaznó akkori polgármestere. El is indultak egy pályázaton, és nyertek maguknak egy fóliasátrat, de nem afféle ház mögé való aprócskát, hanem egy "társasház" méretűt, harmincszor nyolcmétereset.

- Néhány hét alatt annyi palántánk termett, hogy az egész falu kapott belőle, de még így is maradt.

- Szabad ezt elmesélni? - kérdezi aggodalmaskodva felesége.

- Szabad, szabad. Falun senki nem fogad el ajándékot csak úgy. Aki palántát kapott, vetőmaggal hálálta meg, néhány hét múlva már mindenféle konyhakerti növényünk volt. Nézzék meg, most tesszük el a terményeket télire.

Egy kis rafinéria

Bencsicsné Tóth Krisztina, a tamási munkaügyi központ vezetője mosolyog, amikor elmeséljük László János történetét. A programban van némi rafinéria: a palántázásnak éppen az a lényege, hogy a hosszú évek óta szociális segélyből élő, megkeseredett embereket sikerélmény érje; az ajándékba adott növények révén megérezzék, hogy képesek értéket előállítani. A szupermarketek elhitették a falusiakkal, hogy nem érdemes megművelni a kertjeiket, jobban járnak, ha náluk veszik meg a zöldségeket. A programmal annak akarnak véget vetni, hogy a parasztportákat a gaz verje fel, és segélyből élő emberek még a petrezselyemzöldet is pénzért vásárolják.

A termést Kalaznón két egykori varrónő, egy volt nevelőszülő és egy munka nélküli szakácsnő főzi be. László János tartja a nagy fazekat, amíg a lecsót az asszonyok üvegekbe merik. (Az uránbányászból lett polgármester ottjártunkkor még nem sejti, hogy három nap múlva, vasárnap alulmarad a Magyar Államkincstárból hazatért tanult kihívójával szemben.)

Az idén már 40 településen működő Sorsfordító-sorformáló programban falvanként néhány ember vesz részt, s azt tanulják, amit régen minden falusi ismert: palántázni, metszeni, vagy hogy a krumpli mellé fokhagymát kell ültetni, mert akkor elkerüli a kolorádóbogár. A sorsfordítás célja, hogy Tamási a környék éléskamrájává váljon.

Eperföld a hivatal udvarán

Ám ahhoz, hogy idáig eljussanak, sok ember többévi munkája kellett - és egy véletlen. A belecskai polgármester kertészmérnök barátja bajba került, mert nem vettek át tőle tízezer eperpalántát. Jakab Róbert a segélyen élőkkel elültettette ezeket a hivatal mögötti üres telekre. Az eper termőre fordult, és kiderült, hogy a tartós munkanélküliek értéket is tudnak teremteni. A polgármester onnantól nem fizetett segélyt, pályázati pénzeken százszámra ültettetett gyümölcsfákat az embereivel (Heti Válasz, 2010. június 3.). A belecskai példa ragadós lett, egyre-másra indultak el a környező falvak is pályázatokon, és fogták földművelésre a segélyezetteket. Kalaznó is "megfertőződött"; először egy darabka földet adtak művelésre a szegényeknek.

- "Nem kell az nekem. Mit csinálok én nyolc-tíz zsák krumplival, Jani bátyám?" - ezt kérdezték tőlem az emberek - meséli László János. - "Hogyhogy mit? - feleltem. - Mit gondolsz, amikor magángazdaként száz vagon kukoricát termelek, én fogyasztom el? Váltsd ki az őstermelői igazolványt, és add el a felesleget!" De még így sem kellett a föld mindenkinek. Ám amikor látták, hogy a szomszédjuknál milyen szép lett a termés, mégis kopogtattak nálam: tavaly 15 család kertészkedett, idén már 18.

Tolna megyében vagyunk, kettő-négyszáz lelkes apró, haldokló falvak fogtak így össze. A történet a legtöbb helyen ugyanaz: a valaha virágzó mezőgazdaságú települések német lakosságát a háború után kitelepítették. Kalaznóra bukovinai székelyeket hoztak Istensegítsről, mind egy szálig katolikust. A németek által emelt evangélikus templom évtizedek óta kong az ürességtől, utóbbiaknak pedig azóta sem lett sajátjuk. A zsákfalut halállistára tették, a lakosság nagy része elmenekült a téeszesítés elől. Ez történt Kisszékellyel is; a kétszáz lakosú falu annyira elöregedett, hogy az egykori iskola konyhájába ma csaknem a teljes aktív korú népesség befér. Eddig segélyen éltek, most a földeken dolgoznak. A program szerint minél jobban fel kell dolgozni a termést, ezért az asszonyok savanyúságot tesznek el télire. Fehér Sándorné, Erzsi késhegyre tűz a hordóból egy uborkát, úgy kínálja nekünk. Ropogós és édes, elismerően bólintunk.

 

- Helyi receptek alapján dolgoznak - magyarázza Keresztes László, Kisszékely vasárnap újraválasztott polgármestere.

- Az idősek kérdezik, lesz-e olyan finom, mint tavaly volt? - mesélik büszkén az asszonyok. Hárman vesznek részt a programban. Erzsi a közeli város, Simontornya tönkrement bőriparának áldozata, bőrvegyész végzettséggel maradt munka nélkül. Bodó Béláné dada volt az óvodában, és amikor már csak egyetlen kisgyerek maradt, bezárt az intézmény. Cseke Veronika főiskolai diplomával rendelkezik, ám ez sem segít rajta, ugyanúgy pucolja a hagymát, mint a többiek. A negyedik, Kiss Melinda megijedt az oktatástól, a valamikori bőrruhakészítő nem lépett be a programba, közmunkás maradt.

- Nehéz visszaülni az iskolapadba, figyelni, jegyzetelni - magyarázza Erzsi, de ő nem tudott ellenállni a lehetőségnek.

Föld felajánlásból

- A legtöbb közmunkást csak néhány hónapra foglalkoztatják, de nálunk két évre kapnak szerződést. Előre tervezhetik az életüket, és jót tesz a munkának is, mert másként ültetnek el egy olyan palántát, amiről tudják, hogy a termését is ők fogják leszedni - meséli a munkaügyi központ vezetője.

A kisszékelyiek egy év csúszással, idén csatlakoztak a programhoz.

- Nem volt földterületünk - mondja a polgármester -, de mára lett az is. Rengeteg nálunk az idős ember, aki pénzt fizet azért, hogy a gazt levágják a parlagon fekvő földjeikről, nehogy megbüntessék őket. Most sorban ajánlják fel, hogy a fiatalok dolgozzanak rajta.

Kalaznó viszont már tavaly óta "sorsfordító", saját traktoruk van, és már most annyit termelnek, hogy nem tudják elfogyasztani.

- Hazudunk, mert rákényszerítenek - lep meg minket László János. - Hát micsoda őrültség az, hogy első osztályú programokat hirdetnek, azt mondják, "út a munkához", meg "sorsfordítás", de miféle "út" az, és miféle "fordítás", ha a terményt nem lehet eladni, ha nem termődhet haszon? Mert az tilos, törvény tiltja, ezért mondom, hogy rákényszerítenek a hazugságra.

Bencsicsné Tóth Krisztina szerint azért van erre szükség, mert az unió nem engedélyezi az ötven százaléknál nagyobb mezőgazdasági támogatással előállított termékek piacra vitelét, márpedig itt a munkások bérét állami-önkormányzati támogatásból fedezik. Emiatt is hozták létre a szociális szövetkezetet, mert a termények így már értékesíthetőek, és a közkonyhákon is főzhetnek belőle.

Ám ennyi zöldséget-gyümölcsöt nem lehet megenni, piacot kell keresni. Tavaszra talán ez is meglesz, Tamási központjában saját boltot nyitnak.

- A város ingyen ajánlotta fel a bolthelyiséget. A tervek már készen állnak, az átépítéshez szükséges pénzre pályázatot nyújtottunk be. El sem tudom képzelni, hogy ne nyerjünk - mondja a munkaügyi központ vezetője. Módszeresen készülnek, nyáron bemutatót tartottak egymásnak a terményeikből, hogy lássák, ki hol tart a munkában. A tervek szerint felvásárló-hálózatuk lesz, a programban részt vevő települések osztoznak a feladatokon, az egyik krumplit, a másik hagymát, a harmadik karalábét, sárgarépát, a negyedik gyümölcsöt szállít majd a boltba - melyiknek milyen földje, vetőmagja, gépe, adottsága van. Az üzletben pedig nemcsak az árakat tüntetik fel, hanem azt is, hogy a gyümölcslé Szakadátról, a hagyma Szárazdról, a cékla Kisszékelyről érkezett.

- A vásárlók így érezhetik, hogy a pénzükkel megélhetést adnak a térségben élő családoknak is - érzékelteti Bencsicsné az önfenntartó vidék lényegét. Források híján mindenhez pályázatot kell nyerniük, mégpedig minél kisebb önrésszel. Terv van bőven, alig várják, hogy a szociális csirkeprogramjukhoz találjanak pályázati kiírást. Ez lenne az együttműködés csúcsa: Udvari adná a tojókat, Belecskán keltetnék, Kalaznó biztosítaná a kukoricát, és a térségben élő családok nevelnék fel a kiscsirkéket. Le is vágnák az állatokat, így jutna friss hús a szociális boltba. Ám hogy mit írnak majd a csirke melletti címkére, melyik településről származik az a hús, amelyik ennyi falu összefogásából jönne létre, azt még senki sem tudja. Ha pályázatot nyernek, és elindul a szociális csirkeprogram, ígérjük, megnézzük.