Készen van az első ágyás

Az első hét

Még Érden írtunk egy szép, hosszú listát, hogy ki mit szeretne ősszel enni, milyen magokat kell vennünk. Mire mindent megvettünk, púposan tele lett egy mandarinos doboz vetőmaggal.

Nagyon egyszerűnek tűnt a dolog: felásunk, vetünk, locsolunk, szedünk. Igen. Egyszerű. Csakhogy mindezt gépek nélkül kellett megcsinálni. Háztartásunk egyenlege kettő kapa, egy gereblye, egy ásó, egy vasvilla, egy talicska volt. Utólag belegondolva, elég bátor elgondolásnak tűnt, sőt, naívnak.
Kimentünk leendő kertünkbe négy karóval, és leütöttük az elsőt.

• Innen indulunk…

Úgy gondoltuk, hogy a felső réteget leszedjük, hogy minél kevesebbet kelljen gazolni a későbbiekben. Hatalmas volt a lelkesedés, neki is álltunk. Az elején gyönyörűen haladtunk, de „nem szokta a paraszt a szántást”. Kemény munka, nem mondom. Az első délután talán, ha öt négyzetmétert takarítottunk le. Hólyagos, sajgó kezek, poros piszkos ruhák. De este, amikor kimentünk még egyszer megnézni az aznapi munkánkat, nem volt nálunk boldogabb ember a világon, ezt bizton állítom.

Másnap délelőtt a gyerkőcök suliba, apa éjszakai műszak utáni alvásban. Kisemberünk, mivel alig múlt fél éves, a babakocsiban ülve puffasztott kukoricát rágcsálva élvezte a zöld környezetet, miközben folytattam az előző este befejezett kapálást. Eltelt a délelőtt. Mikor a férjem kijött, már volt értelme ásni, így nekilátott. A közel 15 éve pihenő földet nem volt nehéz forgatni, gereblyézni. Szép kis ágyásokat csináltunk. Megdöbbenve láttam, hogy ami olyan soknak tűnt, nem volt több három ágyásnyi területnél. Kicsit elszontyolodtam, mert többre számoltam. De hát, ami papíron egyszerű, az életben nem biztos, hogy úgy van. Ez legalábbis nem úgy volt.

Mire vége lett a sulinak és a nagylányunk hazaért, már kikészítve várták a magok, hogy helyükre kerülhessenek. Ezzel feltétlenül meg akartuk várni, mert fontosnak tartottuk, hogy legalább az első ültetésnél ott legyen. Ő vethesse el a magokat, mert nagyon várta. Szerintem soha nem fogja elfelejteni. Három csomag sárgarépa, 2 petrezselyem, gyöngyhagyma, dughagyma. Ennyi fért el. Nem volt még locsolókannánk, műanyag vödörből kispohárral locsoltuk a sorokat. Közben apának indulnia kellett dolgozni.
Domi lányom végignézett az aznapi munkánkon.

• Ennyi? – kérdezte.

Mondtam neki, hogy nem megy olyan gyorsan. Rá kellett jönni, hogyan gyorsabb, meg Fecóka is nyűgösködött.

• Mutasd, hogy gyorsabb! – és már fogta is a kapát.

Második nap

Aznap mire besötétedett, majdnem annyit felkapáltunk, mint én egyedül napközben. Gyorsabban megy a munka, ha nem egyedül van az ember.
Eltelt egy újabb nap. Elfáradtunk, de megérte. A következő napok így teltek szépen sorba, míg el nem értünk az utolsó kapavágásig. Igen ám, de nem került bele a földbe az összes mag negyede sem. Még hátravoltak a „nagy helyigényű” növények. Az idő szorított, hiszen már májust írtunk, s a s krumpli, a bab, a cékla, a borsó egy része, a dinnye, a paprika, a káposzták és a paradicsom még nem volt a földbe.

Ha nem történik valami Isteni csoda, nem végzünk időben…

Folytatjuk...

Elindulni a városból, hogy vidéken élhessünk 1. rész

Móni és Feri 3 gyermekével 2011 tavaszán Érdről költözött Kisszőlősre. Gazdálkodni szeretnének, saját termelésű, minőségi terméket előállítani. Megmutatni, hogy nemcsak a nagy áruházak polcairól lehet olcsó árut beszerezni. A mindennapjaikról olvashatnak, arról, hogyan jutnak el céljukig.