Forrás: http://kornyezetbarat.hulladekboltermek.hu Írta: Kump Edina, ÖKO-Pack Nonprofit Kft.

Az 1930-as évek Magyarországának társadalma felfelé rendeződött, a hierarchia tetején a felső tízezer, míg legalján a parasztság foglalt helyet. A paraszti élet történetével és kultúrájával a Búcsú a parasztságtól című, két részes esszékötetben ismerkedhetünk meg.

A témát Für Lajos történész és politikus, valamint Bíró Friderika néprajzkutató dolgozta fel, a mű a jobbágyság kialakulásától 1961-ig tekinti át a magyar parasztság történelmét, bemutatja a társadalmi réteg XX. század közepén lezajlott erőszakos felszámolását is. Az esszékötet magnós interjúkra is épül, melyeket idős falusi emberekkel készítettek a hetvenes évek közepétől kezdve az elsüllyedt parasztvilágról.

Kik is voltak a parasztok?

Az 1930-as évek társadalmának legtetején a régi arisztokrácia foglalt helyet, ezt követte a polgári arisztokrácia, az úri középosztály, a kispolgárság, a városi alsó rétegek (házicselédek, segédmunkások, stb.), végül a parasztság.

Utóbbihoz tartoztak a gazdag, már polgári színvonalon élő középbirtokos parasztok, a telkeken gazdálkodók, a zsellérek, a nagybirtokon dolgozó cselédek, és végül a kubikusok.

Általában a szegény parasztok lányaiból kerültek ki a városi házicselédek, akikre néhány év munka után három lehetőség várt: férjez mentek, prostituáltak lettek, vagy hazatértek falujukba.

A földdel rendelkező parasztok piaci termeléssel, elsősorban kertészkedéssel foglalkoztak, és mivel ők alkalmazták a többi parasztot, hogy dolgozzanak a földjeiken, ezért ők már szinte polgárokká váltak: alig dolgoztak saját földjeiken, a városba jártak vásárolni, és gyermekeiket is ott iskoláztatták. Mindezek ellenére lakásaik berendezése és életmódjuk csak nagyon lassan alakult át.

Mit jelentett a paraszti életmód?

Életmódjukat erősen szabályozta lakóhelyük és származásuk, a magyar paraszt a hagyományos paraszti életmódot folytatta, melynek mintájául a hagyományos vidéki nemesi életforma szolgált. Ez egyenlő örökösödést, társadalmi csoporton kívüli házasodást, önellátó gazdálkodásra törekvést és a termények hagyományos úton való előállítását jelentette. A munka nemek szerinti megosztása merev szabályokhoz kötött volt, és bizonyos presztizsszempontokra, mint az öltözködésre, az ünnepi étkezésekre és a tisztaszoba berendezésére igen sokat adtak.

Személyes higiénéjük alacsony volt, leggyakrabban nyáron fürödtek (hetente egyszer), egyébként csak derékig mosdottak le. Rendkívüli szemérmességük miatt gyakran kihagyták az intim testtájakat, amit kölni alkalmazásával igyekeztek kompenzálni.

A fogyasztói társadalom ekkor még egyáltalán nem jelent meg, kifejezetten ragaszkodtak használati tárgyaikhoz, melyeket több évtizeden keresztül használtak, de ha már nem tudta betölteni eredeti funkcióját, hát találtak neki valami mást: tipikus kép volt a kilyukadt lábosban növő muskátli a tornácon.

Milyen körülmények között laktak?

A parasztházak nagy része vályog- vagy vert sárfalú épület volt, a téglából épült falak csak a módosabbakra volt jellemző, a cserép pedig ekkor már kezdte kiszorítani a nád- vagy zsúptetőket. A tipikus parasztházra jellemzőek voltak a kicsi ablakok, így a benti sötétség, hálószobá(ko)n kívül konyha, kamra, és melléképületek (ól, istálló, kerti illemhely) tartoztak hozzá. Pince már nem volt jellemző, és fürdőszobájuk sem volt, a padlás azonban komoly gazdasági funkciót töltött be, ugyanis itt szárították és tárolták a terményeket. A módosabbak cserépkályha helyett búbos kemencét használtak, amivel nem csak fűteni, hanem melegíteni és főzni is lehetett.

A nők és a gyermekek egy lakószobában aludtak a házon belül, míg a férfiak nyaranta a szérüskertben vagy a tornácon, telente pedig az istállóban hajtották álomra fejüket. A szobák hagyományos bútorzata közé tartozott többek között a mennyezetről lógó petróleumlámpa, a szentképek és a díszes tányérok. A ruhákat egészen a XX. század első feléig ládákban tárolták, majd ezt felváltotta a kétajtós ruhásszekrény, módosabbaknál ekkor jelent meg az éjjeliszekrény, a kanapé és a hintaszék.

Ezekre a házakra a tisztaság volt a legkevésbé jellemző: a földpadlót baromfiürülékkel és szennyezett vízzel tartották rendben úgy, hogy ezt az egyveleget kézzel simára kenték, majd időnként beszórták homokkal. Az évi két nagytakarításon kívül (Húsvét és Karácsony előtt) jóformán nem takarítottak a házban. Mindezeken felül hideg időben a baromfikat is a házban tartották, így az ürülék azon nyomban a padlóra került, és ha hozzátesszük, hogy jellemzően nem szellőztettek telente, talán nem meglepő, hogy a tüdőtuberkolózis elterjedt volt.

Az igazi természetközeli társadalmi réteg

Mindennapi életük az egyes évszakoktól függött, a munkaidőt mindig a nap járásához mérték, napkeltétől napnyugtáig, így nyaranta a munkával töltött órák száma természetesen jelentősen megnövekedett.

Telente a ház körül tevékenykedtek: állattartással és terményfeldolgozással foglalatoskodtak, tavasztól már a mezei munkák kerültek előtérbe. A mezei munka sokkalta megerőltetőbb volt, mint a ház körüli, vagy bármilyen egyéb munka, ez pedig alaposan meglátszott a parasztságon.

Táplálkozási módjuk is az évszakok függvényében változott, hiszen telente kétszer, míg nyáridőben négy-öt alkalommal is étkeztek egy nap. Általánosságban elmondható, hogy a legalapvetőbb élelmiszereik közé a kenyér, kolbász, szalonna, hagyma és paprika tartozott. Ételeik kifejezetten zsírosak, laktatóak voltak, arra, hogy finom is legyen nem ügyeltek. A gyümölcsevés szinte ismeretlen volt, pálinka formájában, reggelente egy szelet kenyérrel fogyasztották.

A vitaminszegény és egyoldalú táplálkozás következtében jellemző volt az átlagon felüli leromlás, például az öregeknél mindennaposnak számított a fogak elvesztése, valamint az emésztési zavarok.

Hogyan zajlott a családi élet, hogyan szórakoztak és művelődtek?

Az idő múlásával a nagycsaládos életforma kezdte átadni helyét a kiscsaládosnak: amikor egy fiúgyermek megkapta örökrészét, külön házba költözött és megházasodott a faluból, vagy annak környékéről. A városban cselédként szolgáló lányokat továbbra is hazavárták, az özvegyek igyekeztek újraházasodni, hogy teljes legyen a parasztgazdaság, a családi élet tisztaságát azonban rendkívül komolyan vették. A lányt, aki nem várt a nászéjszakáig, valamint az asszonyt, aki más férfival hált, a falu azonnal kiközösítette. A családot sokszor az asszony tartotta össze.

A folyamatosan épülő falusi-tanyasi iskolarendszernek köszönhetően a 30-as évekre az analfabetizmus 10% alá csökkent. Ezen iskolák osztálytermeiben egyszerre 50-60 gyermek is volt, többségük elvégezte az első négy osztályt, de gimnáziumba vagy felsőiskolába már csak töredékük került. A tandíj nagyon drága volt, ösztönzésként a jeles eredményű tanulóknak csak a felét kellett kifizetniük. 

Az evős-ivós ünnepek jó része télre esett. Ebben az évszakban nem voltak mezei munkálatok, és ha a drága fűtéstől eltekintünk, ezen néhány hónapban éltek a legkényelmesebben. A férfiak fő szórakozását a kocsma jelentette, ahol az iváson kívül a társadalmi élet és a társasjátékok (kugli, kártya, biliárd) zajlottak. A nők számára a kocsma tiltott területnek számított, ezért ők a társasági életet otthon és szomszédolással oldották meg. Emiatt az asszonyok napjainak nagy része ezzel telt, így nem tanulták meg beosztani idejüket, a házimunkát pedig csak nagyon lassan és felületesen látták el.

A férfiak és nők számára is közös mulatságnak számítottak a falusi bálok és lakodalmak, később pedig nagy újdonságként a mozi.

A Búcsú a parasztságtól című kötet tanulsága, hogy ez az életforma véglegesen eltűnt.

"Valóban elmúlt a hagyományos paraszti élet, ezt tudomásul kell venni, noha következményei itt vannak közöttünk és itt is maradnak" - fogalmazott Bíró Friderika. Hozzátette: a legszomorúbb azonban az, hogy nemcsak a paraszti életformát verték szét az elmúlt fél évszázadban, hanem a falut, a falusi közösséget, a családot is.